Franciahon

Az egész májusom azzal telt el, hogy könyörögtem anyáéknak, engedjenek el az iskolámmal Franciaországba. És sikerült! Itt álok az Eiffel-torony tetején, és élvezem azt a számomra vad, új, idegen és káprázatos kilátást, amit mindig is érezni akartam.
Ábrándozásomból az vert fel, hogy lent hatalmas hangzavar támadt. Ugyan eddig is hatalmas volt a tömeg, de ehhez most hang is társult. Nem nagyon esett le még akkor...
Mikor lenéztem, hatalmas emberáradatot pillantok meg, akik felfelé mutogatva sikítoznak. Amikor vissza akartam hajolni, valaki hatalmas erővel csapódott nekem hátulról. Ugyan előttem minden rácsos volt, ez esetben nem tudtam kiesni, mégis megijedtem, mert per pillanat csak arra tudtam gondolni, hogy lezuhanok. Hangosan felsikítottam, majd azt éreztem, hogy két kéz megragadja a derekam, és felrántva magához szorít. Sajnos nem nagyon jött ez össze az illetőnek, mert fejünk koppant egy hatalmasat. Hangosan káromkodni kezdtem -természetesen magyarul-, mire elengedett, és szemével a fejemet kezdte el pásztázni és sűrű bocsánatkérésen közepette -naná, hogy angolul- próbálta megállapítani, hogy jól vagyok-e.
-Annyira sajnálom!
-Fogd már be!- szóltam rá, egyik kezemmel fejemet fogva, másikkal jelezve, hogy tegyen így.
-Tessék?
Ekkor esett le, hogy magyarul mondtam a magamét, ő pedig nem érti.
-Maradj kicsit csendben!- szóltam most már az ő nyelvén. Még egyszer körbetapogattam a fejem. Semmi baja.- Igen jól vagyok. De mi történt? És ki vagy te?-szegeztem rá a mutatóujjam.
Kérdésemre elkerekedett a szeme, mintha nem értené, hogy nem ismerem fel őt.
-Liam vagyok! A One Directionból!-mikor a fejemet ráztam, csak még értetlenebb képet vágott.-Mennyire verhetted be a fejed?
-Héj! A fejemnek semmi baja, ez csak azt jelenti, hogy nem mindenki hever a lábaitok előtt!-torkoltam le.
Veszekedésünk hangjára négy másik srác is csatlakozott ehhez a bizonyos Liamhez.
-Mi történt?- kérdezte egy göndör hajú, zöld szemű, cuki mosolyú srác.
-Biztos egy rajongóhoz van szerencsénk! Üdv, Louis vagyok, de ezt biztosan tudod- akart kezet nyújtani a másik barna hajú, kék szemű fiú de értetlen arcom láttán visszahúzta.- Vagy mégsem?
Dühösen karba fontam kezeimet a mellkasom előtt, és magyarázni kezdtem.
-Ez a barom belém jött hátulról, én meg majdnem kiestem! Most komolyan nem tudsz a lábat elé nézni? Vagy legalább magad elé?
-Öhm.. az az én hibám volt. Én löktem meg Liamet heccből, és ezért esett neked. Nem ő tehet róla -sütötte le szemét a szőke hajú fiú.
-Barmok! Hogy lehettek ilyen gyerekesek?- fakadtam ki, a srácok meg a fejüket kapkodták, hogy most mi van.
Pár pillanatig még vertem Liamet lesújtó pillantásommal, majd nagyot sóhajtva megpróbáltam lenyugtatni magam.
-Legalább bocsánatot kérhettetek volna!- mondtam kicsit szomorúan, majd elfordultam, és a lift felé rohanva elrohantam tőlük.
Mi van, már nincs az emberekben lelkiismeret?
Megpillantottam barátnőmet a tömegben, aki tátott szájjal bámulta a történteket, majd karon ragadva húztam magam után a lift felé.
-Mi történt?- kérdezte.
Nagyot sóhajtva álltam be a liftbe, és türelmetlenül vártam, hogy lejussunk.
-Hosszú. Majd elmesélem a szállodában.