Angolhon

Anglia... el sem hiszem! Álmaim országa! Hihetetlen, hogy rá tudtam venni a szüleimet arra, hogy ide jöjjünk nyaralni! Ráadásul még a legjobb barátnőmet is magammal hozhattam. Ez lesz a legjobb nyaram...
Éppen a Hyde parkban sétáltunk Biankával, és megbeszéltük, hogy én elszaladok valami kajáért, ő meg addig fényképezi a kacsákat.
Éppen kifordultam volna az utcára, amikor egy kéz befogta a számat, egy a szememet, két erős kar pedig felkapott, és rohanni kezdett velem. Kétségbeesettem próbáltam hangomat hallatni, még az illető kezébe is beleharaptam, de nem engedett. Hihetetlen, hogy az emberek nem figyelnek fel ilyen dolgokra!
Pár perc után megtorpant'unk', és betuszkoltak valamibe. Gyanítom egy kocsi lehetett.
Mikor elindultunk, hallottam, hogy valaki megkérdezi előröl, hogy meg van-e a csaj.
Pff. És én még azt hittem, ez lesz életem legnagyobb élménye. Hát... ha úgy vesszük az. De nem abban az értelemben, ahogy én értettem.
Megpróbáltam még egyszer a kézbe-harapós trükköt, mire az hangosan felszisszent, és levette kezét a számról.
-A Párizs-csaj még mindig formában van- röhögött fel valaki előröl.
-Párizs-csaj? Várjunk csak... Ti vagytok azok? Barmok! Vedd már le a kezed a szememről, nem látok semmit!- kiabáltam a mellettem ülő- mint kiderült- fiúra.
-Azta. Te aztán jó vagy!- fordult hátra Niall az anyósülésről.
-Hiszen ismertek. Hozom a formám- nevettem fel, mire a többiek is elröhögték magukat.
Lenéztem a derekamra, mert azt még mindig tartotta az a bizonyos két kéz. Felnéztem az illető arcára, és elakadt a lélegzetem. Még sohasem néztem a szemébe. Most már tudom miért...
Hozzatok egy vödröt, elolvadtam!
-Szia- mosolygott rám és szeme boldogsággal volt tele.
-Szia- hangom alig volt hangosabb suttogásnál.
Finoman megfogtam a derekamon pihenő kezét, és elhúztam magamtól.
-Hogy kerültél ide?- kérdezte Harry, aki láthatóan fájós kezét dörgölte. Upsz...
-A kérdés az, hogy ti hogy találtatok rám?- kérdeztem vissza, mert nem akartam sokat elárulni nekik.
-Mi kérdeztük előbb!- vágott vissza gyerekes mosollyal.
-Na jó- sóhajtottam megadóan, mert ahogy kiismertem eddigi találkozásaink helyzetét, mindig volt ott valaki, aki kihúzhatott a csávából. De most egyedül ültem egy kocsiban, és látszólag a fiúk sem siettek sehová.- A családommal jöttünk nyaralni. Örültök? Elmondtam.
-Persze, hogy örülünk. Így egyre kisebb körülötted a homály, és talán lassan Liam is leszáll a témáról. Vagyis rólad- szólt hátra a volán mögül Louis.
Furcsállva néztem körül a kocsiban ülőkön, mert mind egyetértően bólogatott. Csak Liamre nem néztem rá. Kicsit féltem, mi történne, ha a szemébe néznék.
-Oké, most ti jöttök! Hogy találtatok rám?
-Hö. Ne felejtsd el, hogy London a mi felségterületünk. Mi mindent látunk és hallunk- kacsintott Zayn.
-Ja, persze, hogy is felejthettem el, hiszen még nem is tudtam! Amúgy is, csak kétszer ,,találkoztunk", és akkor sem önszántunkból. Szóval nem vagyunk puszipajtások.
-De lehetnénk- kapta fel a fejét Liam, mire mind kinevettük. Szegény!
-Na jó, tegyetek ki! Aggódni fognak értem, ha nem leszek ott egy bizonyos helyen most azonnal- szóltam a fiúknak jelezve, hogy ki szeretnék szállni a járműből.
-Hohoho! Álljon meg a menet! Addig nem engedünk el, amíg nem tudunk meg rólad többet!- figyelmeztetett Harry.
-Mi vagy te? A Mikulás?- próbáltam elviccelni a dolgot.
-Most komolyan! Árulj már el valamit magadról! A kedvünkért! Liam kedvéért!
-Legalább a nevedet áruld el! Azt ígérted, hogy ha legközelebb találkozunk elárulod.
-Rendben- adtam be a derekam.- De ígérjétek meg, hogy kitesztek, amint elmondom.
-Oké- adták most be a srácok a derekukat.
-Hmm... Lux. Hívjatok Luxnak. A másik nevem úgysem tudnátok kimondani. A jelentése amúgy is ugyan az.
-Miért, mi a jelentése?- kérdezte Liam nagy, barna, ártatlan szemeivel.
-Fényhozót- nem mertem a szemébe nézni. Féltem, hogy ha belenézek, elő törnek az emlékek és elsírom magam.
-Fényhozó- ejtette ki Niall a szót.- Hát az biztos, hogy te színt hoztál az életünkbe!- nevetett.
-Végre egy dolog. Egy dolog, amit megtudtam rólad- suttogta Liam lehunyt szemekkel.
-Rendben, elmondtam. Megegyeztünk. Azt ígértétek, kitesztek, ha elmondom!- csattantam fel, mert már a sírás határán voltam.
A fiúk meghökkenve néztek rám, nem értették, mi bajom. Talán jobb is így...
-Louis- szólt Liam előre. Kicsit tétovázott, majd megfogta a kezem, és megnyugtatóan körözni kezdett a kezemen.
Nekidöntöttem a fejem a vállához, mert már zúgott a fejem a mai nap eseményeitől.
Mikor visszaértünk a Hyde park bejáratához, Liam udvariasan kisegített a kocsiból.
-Nem akarsz találkozni valamikor? Esetleg mesélhetnél magadról...- mosolyodott el. Tudta, hogy nehéz dió vagyok, de azért próbálkozott, és ezt értékeltem.
-De, persze, valamikor biztosan megint összefutunk- mosolyogtam vissza rá.
-Hát, szerintem megadhatnád a számod, hogy el tudjalak érni.
-Ugyan minek?- nevettem fel.- Hisz anélkül is mindig megtaláltál.
-Persze, de...- nem tudta befejezni, mert közbevágtam.
-Sok sikert! Drukkolok- bíztatóan megszorítottam a kezét, majd elrohantam a tó felé, ahol Biust hagytam kacsákat fotózni...



Háát, remélem tetszett. Nem vagyok most valami biztos magamban, úgyhogy plííz, írjatok komikat, hogy szerintetek milyen lett! Előre is köszi! Ja, és még valami! Nem azért adtam a lánynak azt a nevet, mert az vagyok, hanem mert egy: nem jutott most eszembe jobb, kettő: lesz majd egy ehhez kapcsolódó rész! Szóval nem vagyok egoista! :DD