Hajbakapunk

Liam éppen arról mesélt, hogy milyen sok dolog történt vele, mióta a bandában van, és hogy milyen jól érzi magát a fiúkkal. Ajtót nyitottam és közben azon nevettünk, hogy milyen hülyeségekbe rángatta bele őket Louis, amikor Harryt láttam meg a hálószobánk előtti ajtónak döntött háttal ülni a földön.
-Harry! Mi történt? Ennyire kiakadt Bia?- kuncogtam.
-Ha-ha, nagyon vicces! Nevess csak. Nem téged kergetett ki a szobából egy párnával.
-Hát igen. Engem nem párnával- mikor mindkét fiú értetlen arccal fordult felém, elmosolyodtam.- Had beszéljek vele!
-Sok sikert!- vigyorgott rám gúnyosan Harry.
-Csak mert veled nem hajlandó beszélni, az nem jelenti azt, hogy velem sem fog!- szidtam meg.- Engedj!
Mikor Harry elállt az útból erővel kirántottam az ajtót- és vele együtt Biát is.
-Ááá!- sikítottam fel, mert Bius nekem esett.
-Istenem! Jól vagytok?- jöttek oda hozzánk a fiúk és Liam segített felállni, míg Harry Biának nyújtott kezet.
-Igen. Csak Bia... Bia!- sikítottam, mert Bia nekiesett Harrynek és ott ütötte, ahol érte.- Hagyd abba!
-Nem! Gyűlölöm! Megnyúzom!- ordította.
Ráugrott a hátára, majd leteperte a földre. Ráült a hátára és most a haját kezdte volna tépni, de Harry megragadta a kezét és gyorsan átfordult. Így most Bius került alulra.
-Eressz!- sikítozta Bia és megpróbálta megkarmolni a kezét, de Harry elkapta.
-Nem! Te kikészíthetsz engem, de én téged nem?- szólt rá Harry.
-Igen!- ordította vissza Bia.
Gyorsan megfordult, így elkezdtek fel-alá gurulni a szobában. Liammel felugrottunk az egyik díványra és onnan néztük tovább a műsort.
Biának sikerült megint feltornáznia magát, így megint ő került felülre.
-Kikaparom a szemed- kiabálta Bius.
Ránéztem Liamre, aki kérdőn nézett rám.
-Itt a vége- sóhajtottam.
Egyszerre ugrottunk le a kanapéról és siettünk a guruló görgetek felé. Liam felkapta a sikítozó Biát, én meg lefogtam Harryt, hogy ne tudjanak még egyszer egymásnak esni.
-Engedj el!- vergődött a szorításomban Harry.
-Klassz, hogy együtt játszotok, de muszáj pont pankrációt?- kérdezte Liam.
Ránéztem Biára, aki már majdnem a sírás határán volt. Elengedtem Harryt, aki egy kecses mozdulattal pofára esett, és odaszaladtam Biushoz.
-Gyere- tártam szét karjaimat, mire szorosan megölelt.
Bevezettem a szobába, majd mikor Liam is be akart jönni, bevágtam előtte az ajtót.
-De...- hallatszott kívülről a hangja.
-Most jobb, ha csak én beszélek vele- magyaráztam.
Leültünk az ágyra, majd zsepi után kutatva elnyúltam rajta, hogy megnézzem, van-e az éjjeliszekrényben.
-Sajnálom- szipogott barátnőm.
-Mit? Mit sajnálsz? Hogy majdnem sikerült egy popsztárt kórházba juttatnod? Kérlek! Én gratulálni akartam ezért!- háborodtam fel.
Bius csak fintorgott.
-Én csak... összezavarodtam. Hisz te még azt sem tudod, hogy mit követett el! Különben mért védenéd őt?- hisztizett.
-Nem, nem tudom- sóhajtottam.
-Megcsókolt!- nevetett fel hisztérikusan.- Arra ébredtem, hogy szólongat. Aztán azt mondta, hogy álmodom. Utána meg megcsókolt!
-Cserfes Bianka! Azonnal hagyd abba a hisztit! Ez nem te vagy- torkoltam le.
-Igazad van, bocsánat- szipogott és az ölében fekvő karját kezdte vizsgálgatni.- De szerinted mit kellett volna tennem?
-Hát az biztos, hogy nem ezt!- förmedtem rá.- Akár meg is beszélhettétek volna. Mint két normális ember!
-Pff. Akkor rossz embernek papolsz- fújtatott.
-Igaz. Te különleges vagy. Ő meg csak szimplán nem normális- mosolyogtam és biztatóan átöleltem a vállát.
Elértem, amit akartam. Felnevetett.
-Mi lenne, ha lemennénk a parkba?- kérdeztem.
-Nem jó- húzta el a száját.- Biztos, hogy ők is jönni akarnak majd.
-Tudom, gondoltam rá. De arra is gondoltam, hogy elhívhatnánk az egész bandát. Akkor nem kell feltétlen Harryvel lenned.
-Te egy zseni vagy!- ugrott a nyakamba, mire eldőltünk az ágyon.
És csak nevettünk, nevettünk és nevettünk...