Reggeli séta

A fürdőből sétáltam ki, mikor látom, hogy Bia az ágy szélén fekszik, haját lelógatva, és gondolkozik. Ritka pillanat.
Leültem az ágy szélére, de még ezt sem vette észre.
-Ennyire megbolondított volna?- kérdeztem.
-Hm?- nézett fel rám.
Vágtam egy grimaszt, mire leesett az ágyról.
-Hülye- mormogta, és feküdt tovább a földön.- Mit kérdeztél?
-Hogy tényleg ennyire bejön? Mármint nem egy gyerekes fellángolás ez?
-Nem tudom... foggalmam sincs- nyomta meg a g hangot.
-És tudod, hogy mit fogsz tenni?- lefeküdtem mellé a földre.
-Én azt hittem, hogy te vagy az ötletfelelős- ráncolta össze szemöldökét.
Hangosan felnevettem, mire elmosolyodott.
-Ezt most nem tudom, hogy hogyan is kéne értelmeznem, de inkább nézem a pozitív oldalát.
-Jójó! Na és, szerinted mit kéne tennem?- kérdezte álmos szemekkel.
-Először is: ismerd meg! Nem kell egyből a közepébe vágni. Ő tudhatja a legjobban, hogy mi lenne, ha csak egy futó kaland lenne ez az egész.
-Mi lehetne?- kérdezte felém fordulva.
-Hát. Először is csak rövid ideig lennétek együtt. Ráadásul biztos, hogy megőrülnél a rajongóktól. És ha már el akarsz tűnni az életéből, a sajtó biztos, hogy követni fog.
-Húhh. Ez elég rosszul hangzik- ásítozott.
-Igen. Ezért mondom, hogy előbb ismerjétek meg egymást.
-És mi lesz veled és Liammel?- kérdezte.
-Ugyan mi lenne?
-Mi van köztetek? Csak úgy szikrázik a levegő, mikor ránézel.
-Hm? Miért nem akkor, amikor ő néz rám?-csodálkoztam.
-Mert ő folyamatosan téged néz- kuncogott.- Tudod, hogy most elpirultál? Ez azt jelenti, hogy nem közömbös irántad.
-Te meg mi a fenéről beszélsz?
-Azt te tudod a legjobban- kacsintott rám.
Még elbeszélgettünk egy ideig, de aztán erőt vett rajtunk az ásítozás és bealudtunk egy mondat közepén.

Reggel arra ébredtem, hogy Bia az arcomba nyomta a lábát.
-Fúúúj- ásítottam.
Körülnéztem. A földön feküdtünk, az ágyakról félig lehúzott takarókba betakarózva.
Feltápászkodtam és valami ruhanemű anyag után kutatva bebotorkáltam a fürdőbe. Megmostam a fogam, majd kimentem az előtérbe és megkerestem a táskám.
Azt terveztem, hogy keresek egy pékséget és hozok reggelire kakaós csigát.
Beszálltam a liftbe, és azon gondolkoztam, hogy min is beszélgettünk tegnap este.
-Üdv, kisasszony- köszönt rám Greg, a portás kizökkentve a gondolatmenetemből, mikor kinyílt a lift ajtaja.
-Szép-jó reggelt!- mosolyogtam rá.
Kisétáltam az előcsarnokból és mélyet szippantottam a reggeli friss levegőből.
-Jó reggelt!-köszönt rám valaki hátulról.
Megtorpantam. Egy pillanatig dermedten álltam, majd ösztönösen a hang irányába lendítettem a táskám.
-Hé! Csak én vagyok, nyugi!- szólt rám a hang.
-Bocsi! Megijesztettél!- védtem magam.
-Amúgy ez meg mi volt?- kérdezte.
-Önvédelem- vontam vállat.
-Jó, ha az ember mindenre fel van készülve. Így semmi sem éri váratlanul.
-Hihetetlen- ámuldoztam.- Én is mindig ezt szoktam mondani! Én mindig is azt hittem, hogy csak egy buta, agyatlan városi szépfiú vagy, akinek van hangja.
Elmosolyodott.
-Örülök, hogy múltidőben beszélsz.
-Te figyelsz a részletekre! Hihetetlen! Még sohasem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire tudott figyelni volna arra, amit a másik mond!
-Szerintem ez csak azon múlik, hogy mennyire érdekel az, amit az a bizonyos ember mond.
-Te elpirultál?- nevettem fel. Ugyanis az arca színe egyre jobban hasonlított egy almáéhoz.
-Áá. Csak meleg van- sütötte le a szemét.
-Alig van 22 fok- nevettem.
-Sráácoook!- hallottam egy kiáltást a szemben lévő park felől.
-Harry! Hát te?- köszöntöttem kicsit furán.
-Liammel jöttem. Csak ez a szerencsétlen mindig gyorsabb nálam- boxolt bele a karjába.
-Na persze- gúnyolódott Liam.- Csak te vagy lassú.
-Bee- öltötte rá gyerekesen nyelvét Harry .
-Aha, ez mind szép és jó, de miért is jöttél?- kérdeztem.
-Őőő...hát csak elkísértem- túrt bele a hajába.
Sóhajtottam.
-Harmadik emelet, 203-as szoba. Szólj Gregnek, hogy engedjen be.
-Köszi- mosolygott rám és már futott is fel a lépcsőn.
-Szóval. Hova is indultál?- érdeklődött.
-Egy pékséget akartam keresni- elindultam, mire Liam ösztönösen menetelt mellettem.
-Ismerek egy remek helyet!- vette át az irányítást.
-Oké- adtam át neki a posztom.
-Szóóval- kezdte-, mit csináltatok az este?
-Ugye tudod, hogy ez egy elég idióta kérdés?- nevettem.
-Igen gondoltam- mosolygott.- Csak nem tudtam, hogy veled miről is lehet beszélgetni. Még nem ismerlek ahhoz eléggé.
-Hmm, lássuk csak. Környezetvédelem, állatkínzás, családon belüli erőszak, bántalmazás...- kezdtem sorolni.
-Hűha! Nem gondoltam volna, hogy érdekel az ilyesmi.
-Persze. Mert mint ahogy mondtad, nem ismersz- emlékeztettem.
-Igen, de... Ezek fontos dolgok. Én sem szeretem ezeket. De nem beszélhetnénk most valami másról? Még félálomban vagyok.
-Énis- erőt vett rajtam egy ásítás.- Muszáj meglátogatnunk egy kávézót is! Mondd, hogy ismersz egy jó kávézót is!- kérleltem.
-Ez csak természetes- nevetett.
-Kérlek beszélgessünk, különben elalszok. Szereted az állatokat?- kérdeztem.
-Igen. Volt egy kutyám. Bob- mesélte.
-Bob?- nevettem ki.- Jobb nevet nem tudtál volna kitalálni?
-2 éves voltam- adta a durcit.- Na és te? Neked volt állatod?
-Nekem kész állatkertem volt- furcsán nézett rám, ezért elkezdtem magyarázni.- Mármint sok állatom volt.
-Így már érthetőbb- bólintott.
-Volt 1 nyuszim, 2 papagájom, halaim, 2 cicám és kb. 4... nem, 5 kutyám- soroltam.
-Wow. Ez igen. Mennyi szabadidőd lehetett?- viccelődött.
Sajnos nem tudta, hogy ez telibe talált.
-Talán a kelleténél kicsit több- fontam karba magam előtt a kezem.
Ránéztem, mire elkapta a tekintetét rólam.
-Miért?- kérdezte.
Szomorúan elmosolyodtam.
-Majd egyszer elmesélem. Most legyen elég annyi, hogy nem nagyon bízom meg az emberekben.
-Szóval ezért nem akarsz semmit elárulni magadról- sóhajtott.
-Jó olyan emberek társaságában lenni, akik félszavakból is megértik a másikat- mosolyogtam rá.- Az ilyen ember igazi kincs.
Átkarolta a vállamat, szorosan magához ölelt, és nyomott egy puszit a halántékomra.