hé mindenki! (aki még talán itt lézeng...)

sajnálom, hogy egy ideje már nem álltam elő új résszel, csak befagyott az ihletbörzém:(
DE! belevágtam a fejszémet valami újba! (persze nem szó szerint)
itt a link: http://secretlies-lux.blogspot.hu/
örülnék, ha benéznétek oda:) Harry-s ;)
köszöntem ♥

Madhouse

Sziasztok kedves még talán létező olvasóim! Tttttttttudoooooooooooooom, hogy nagggggggyon régen hoztam részt, de egyszerűen nem volt ihletem. És most eszembe jutott egy. Ami megváltoztatja az egész eseménysorozatot. És tttttttudooooooom, hogy nem érdemlem meg, de kaphatnék komikat a fejezet alá, hogy mit szóltok az új irányzathoz? Megkösszönném:) Remélem nem ezzel a kis résszel fogom elrontani az estéteket. Jó olvasást mindenkinek!


Egy fehér szobában ébredtem. A fejemben még ott kavarogtak álmaim maradványai. Milyen szépek is voltak. Vissza akarok kerül menni! Azt akarom, hogy a barátaim körülöttem legyenek, és az álombéli hercegem karjait körém ölelve megóvjon minden rossztól. Lehetséges ilyet kérni? Nem tudom. Majd megpróbálom, ha újra leszáll az este.
Amint az álom teljesen kiszáll a szememből, felkelek. Egy fehér sima póló van rajtam egy fekete pizsamanadrággal, de nem nagyon érdekel. A fejem elkezd zsongani, ezért körbe-körbe kezdek járkálni a szobában. Képek villóznak a fejemben. Az álom képei térnek vissza. Édes, mint ahogy a mézet csepegtetik. Kínoz, mert nem élhetem ezt az életet. De hirtelen vált. Minden olyan zavaros lesz. Veszekszünk. Sírok. Minden összedől. Repülők. Üresség. Aztán egy hatalmas fehér folt.
Ekkor már rohanok a kis szobában.
-Segítség! Engedjenek ki! Nem kapok levegőt! Valaki eresszen ki!- esek neki sikítozva az ajtónak.
Valami elkezd pittyegni, engem pedig megijeszt az egész helyzetem. Nem értettem semmit. Kezem a fülemre szorítom és ordítok, hogy hagyják már abba. A hajamat kezdem tépni. Az ereimet harapdálom. Mikor lesz vége!?
Akkor hirtelen kicsapódik az ajtó, a csipogás abbamarad, és fehér köpenyes emberek jelennek meg. Nem tudom mennyien vannak, a látásom teljesen elhomályosodott.
Valamit belém szúrtak. Sikítva tiltakoztam, de egy kellemes érzés kerített hatalmába. Lágy dúdoló hang, néhol a nevemet ejti ki bársonyos puhasággal, néhol tovább énekel. Egy kezet érzek a fejemen, lágyan simogatja a hajam. Ez a kéz egyre lejjebb csúszik és megállapodik az ajkamon. Majd a legédesebb pecsét zárja le az álomhoz visszavezető utat.
***             ***             ***             ***             ***             ***          
-Doktor úr, most mi lesz vele?
-Nem tudjuk biztosan. Lehet,hogy csak egy kis időre van szüksége, amíg az agya mindent újra felépít. De lehet, hogy károsodott a memóriájának ez a része, és sosem lesz képes feldolgozni, hogy nem tudja mi történt vele. Ha lehetőségünk lenne arra, hogy szembeállítsuk a múltjával, talán pont ugyan úgy cselekedne, mint akkor, és megtudnánk, mi történt.
Néma csend állt be.
-Nem hiszem, hogy ez megvalósítható.Túl sok embert érintene ez az egész. Nincs más mód?
-Van egy nagyon kockázatos műtét. Az agyában valószínűleg elpattant egy ér és az gátolja az emlékezést. Ha megműtenénk megtisztíthatnánk a felületet, és nő az esélye, hogy emlékezni fog. De evvel beáll az agyvérzés lehetősége is. És ha esetleg mégsem pattant el az ér, csak még nagyobb károkat okozunk.
-Nem lehet esetleg megröntgenezni? Abból nem derül ki?
-Már próbáltuk, de nem hagyja magát. Sikítozik, dobálja magát. Elaltatni sem tudjuk.
-Akkor most hogy sikerült?
-Szerencsés véletlen.
-Akkor nem tehetünk semmit?
-Egyenlőre az lesz a legjobb, ha várunk. Kezelésekre fogjuk járatni. Nem engedjük a többi ember közé, egyenlőre nem lenne biztonságos. Bármin felhúzhatja magát, és egymásnak eshetnek.
-Én talán tudok egy embert, aki segíthet megnyugtatni. Beszélek vele és elhozom, amilyen hamar csak tudom.
-Köszönöm, ezzel nagyon sokat segíthet.
-Én köszönöm, hogy foglalkoznak vele.
***             ***             ***             ***             ***             ***
Lógatom le a fejem az ágyról és azt számolom, hány apró pötty lebeg a szemem előtt, mikor kinyílt az ajtó.
-Luca! De rég láttalak! Hogy vagy? Nagyon lefogytál tudod?- jött be egy lány az ajtón.
Nem fordítottam oda a fejem, tudtam, ki az. Nem válaszoltam, a szájából csak üres fecsegést hallottam.
Odajött az ágyamhoz, leült a szélére és megpróbálta felemelni a fejem, de én makacsul lent tartottam.
-Tudom, hogy nem érdekel a felesleges beszéd. A tényeket akarod tudni. Hogy mi történt veled. És ezt mi mindannyian akarjuk tudni. Mert szeretünk téged és azt akarjuk, hogy meggyógyulj. Azt akarjuk, hogy megint a régi, mosolygós kislány lány legyél!- nem mozdultam meg, de szemem már rá szegeztem, ő pedig mély levegőt véve próbálta elfojtani a sírást.- Ugye emlékszel rám?
-Te vagy a legjobb barátnőm- mondtam rezzenéstelen arccal, Bia szeméből pedig kicsordult egy könnycsepp.- Fáj. Nagyon. Itt bent szorít a mellkasom, és nem tudok mit tenni, mert nem emlékszem semmire és ez megőrjít.
Már nekem is folytak a könnyek a szememből. Bia megfogta a kezem és felhúzott, én pedig nem ellenkeztem. Szorosan magához ölelt és megpuszilta a fejem.
-Együtt mindent meg fogunk oldani, rendben? Minden olyan lesz, mint régen. Mosolygunk a világra és kinevetjük.  Megint szép lesz minden- simogatta a hátam, én pedig hagytam magam elringatni a hitben.

Baljóslat

Oké, tudom, hogy rövid lett, de a családom éppen egy nehéz korszakon esik át, és egyszerűen nincs erőm írni. Jó olvasást!

-Lux, Lux! Hallod ezt?- keltegetett Liam. Álmosan ültem fel, és morcosan toltam el a szemem elől a hajam. De én is meghallottam. Halk pusmogás, kuncogás, beszélgetés. Halkan fellátunk, majd megfogta a kezem, mert így is majdnem elestem.
-Hol vannak a többiek?
Benéztünk a másik fülkébe, és mindenki egymás hegyén-hátán feküdt. Csak Aby és Louis nem volt sehol.
-Hé- keltegette a többieket is Liam-, ébredjetek.
Ugyan nyűgösen, de mindenki felkelt.
-Maradjatok csöndben. Halljátok?- kérdeztem.
-Beszélgetés, nevetés... cuppogás?! Hol van Loui és Aby?- értetlenkedett Harry.
-Hát pont ez az, te idióta!- csapott barátjára Bia.
-Buktassuk le őket- tervezett Zayn, és egy gonosz mosoly ült ki a szája szélére.
Ahogy mindenki összeszedte magát, halkan kiosontunk a sátorból.
Aby és Louis ott ültek a stégen, és valamit nagyon kerestek egymás szájában. Niallnek pedig még hajnalok hajnalán is vicces kedve volt (hiszen még sötét van), odaugrott hozzájuk, és úgy megijesztette őket, hogy a gerlepár belefordult a vízbe. Mi persze fetrengtünk a röhögéstől, de azért odamentünk segíteni nekik.
-Miért hazudtatok nekünk?- kérdezte Liv kicsit szomorúan.
-Mert... mert még mi sem voltunk biztosak a dologban. És nem akartuk, hogy kitudódjon.
-De tudod, hogy bennünk megbízhatsz.
-Igen, és legalább megtudtátok. Ja, és Niall! Ezt, mert megijesztettél!- lökte bele barátnőnk az ír szőkeséget is a vízbe.
Már reggel volt, még mikor mi fáradhatatlanul rohangáltunk össze-vissza.
-Ne, ne, Zayn, hagyd abba!- sikítozta Liv, mire Zayn csak még jobban csikizte. Gyorsan előkaptam a fényképezőgépem, és eléjük ugrottam.
-Mosolyt kérek!- vigyorogtam rájuk, és már kattant is a gép.
-Hé! Azt töröld ki, de azonal!- kiabált rám Zayn, mire sikítozni futni kezdtem előre.
-Nem adom! Ez az enyém!- nevettem az arcába.
-Igen? Na majd mindjárt nem lesz az!- vigyorgott gúnyosan.
-Liam!- kiáltottam és befutottam a háta mögé.
-Hé! Hozzá ne merj érni!- ugrott egymásnak a fiú és játékosan verekedni kezdtek. Liv és a többiek is odagyűltek körénk, és mindenki szurkolni kezdett valakinek. Míg mindenki ordított, addig előkaptam a gépem, és lőttem pár képet.
Hirtelen elkezdett valami rezegni a zsebemben. Aztán leesett, hogy a telefonom az. Anya keres. Kissé félrevonultam, hogy halljak is valamit.
-Halló?- szóltam bele.
Sírás.
-Anya, mi történt?- kérdeztem kétségbeesve.
Egyetlen egyszer láttam anyát sírni. Mikor mama meghalt.
-Anya, ne, mondd, hogy nem!- sírtam el magam én is.
-Istenem, Luca- zokogott bele a telefonba.
-De hogyan... mikor... hol... mi történt?
Apa átvette a telefont és elmagyarázott mindent.
-Rendeben. Szia-tettem le a telefont.
Körbenéztem. Úgy látszik mindenki körém gyűlt, miközben telefonáltam. Azt ugyan senki sem érthette Bián kívül, hogy mi történt. Lábaim megremegtek, és szédülni kezdtem.
-Lux... kicsim!- kapott el Liam, mielőtt összeeshettem volna.
Ott ültem Liam karjaiban, és zokogtam. Teljes erőmből zokogtam. Jókedvünk olyan hirtelen szállt el, mint derült égből villámcsapás.

Kirándulás

Szijasztok! 
Tényleg nem tudom, hogy mi legyen, mert én nagyon szeretem ezt a történetet, és nincs szívem abbahagyni, és látom, hogy ilyen sokat járnak fel az oldalra, sokan fel is iratkoztatok, de ebből csak páran írtatok, hogy ne hagyjam abba. Ez egy kicsit rosszul esik, de hát nem tudom, hogy mit tehetnék. De hatalmas köszönet Vikinek, Lucának, Petrának, Aidának, Pannának és Fanninak, hogy erőt öntöttek belém és reményt.
A történethez annyit, hogy egyre jobban közeledem az én kifejezett álomvilágom felé :D szóval Panna, valószínű, hogy innentől gyakrabban fogok részt hozni. A jövőhét kivételével, akkor nyaralok.
Szóval Liam kifordul magából, Luxék hazamennek, és talán semmi sem lesz már a régi. Majd meglátjuk ;)
Oldalt indítok majd egy szavazást, hogy melyik páros a kedvencetek, és hogy ki szerepeljen többet.
És talán sikerül azzal feldobnom a kommentelők létszámát, hogy az első 3 visszajelzőnek előbb elküldöm a fejezetet. Csak annyit kérnék, hogy adjátok meg az e-mail címeteket, és már megy is! úgyhogy, én most ennyi lennék... ja és még abban megegyezhetünk, hogy 3-4 naponta hozom majd a frisset? Persze akkor a komisok előbb megkapják ;D xoxo ^-^

'Másfél hónap telt el azóta, hogy Liammel járunk. Először minden jól ment, a szüleimmel volt egy kisebb balhé, miszerint ennek hatalmas csalódás lesz a vége, de miután nem hagytam magam, áldásukat adták. Sokat volt együtt a mi kis "társaságunk", de Liammel is sikerült pár közös napot összehozni. Elvitt étterembe, koncertekre, még a Temze partján is sétáltunk. Csak amikor a világ rájött, hogy járunk, már nehezebben ment az egész. Nem tudtunk olyan szabadon mozogni, figyelni kellet arra, hogy mit csinálunk az emberek előtt. A lányokkal még Paullal is találkoztunk, aki jól kioktatott minket. Ezután az emberek előtt úgy viselkedtünk, mint a gépek. Csak egymás kezét foghattuk, nyilvános csók sehol. Kicsit bántott, de az együtt töltött idő mindig megvigasztalt. A többiek is jól megvoltak. Bia és Harry ugyan veszekedtek néha, de az ő kapcsolatukat ez tartotta össze. Niallt sikeresen összehoztuk Demi Lovatoval, ami nem kevés fáradozásba telt. Aby és Louis még mindig nem jöttek össze, és az érzéseiket is tagadják, de határozottan van köztük valami. Liv pedig kapott Zayntől az 1 hónapos évfordulójukra egy kismalacot, amit elevezett Babenek. És annak ellenére, hogy minden jól alakul, egyre jobba rettegek a tudattól, hogy hamarosan hazamegyünk.'
-Unatkozom!- ordította Louis, aki már a kanapén fejjel lefelé feküdt, és közben próbált valami értelmes műsort találni.
A többiek sem voltak jobb állapotban, tehetetlenül fetrengtek a kanapén. Én mondjuk jól elvoltam Liam ölében, aki a hajamat simogatta.
-Milyen idő van?- kérdeztem.
-Hét ágra süt a nap- tudósított Niall.
-Akkor menjünk el sátorozni- ajánlottam, mire 8 kíváncsi szempár fordult felém.- Miért ne? Jó buli lesz.
-Én ismerek egy helyet- mondta Harry- Egy erdős résznél, és van ott egy tó is, amiben lehet fürödni.
-Klassz, menjünk. De ki fog vigyázni Babere?- esett kétségbe Liv.
-Majd beadjuk egy állatmegőrzőbe- ölelte át barátnője nyakát Zayn.
-Van olyan is?- nézett fel rá Liv.
-Asszem- vakargatta meg a tarkóját Zayn, mi meg csak nevettünk rajta.
-Menjetek pakolni- utasítottam a fiúkat, ugyanis most az ő házukban voltunk.
-Lux- jött oda hozzám Niall-, elhívhatom Demit is?
-Persze. De miért engem kérdezel?- csodálkoztam.
-Hát mert a te ötleted, te vagy a főnök- vont vállat.
-Ez nem igaz- ráztam meg a fejem.- Na menjél pakolni!
Fél óra múlva az összes fiú a nappaliban sorakozott fel. Egyszer végigkérdeztem őket, hogy mit raktak el, aztán kiderült, hogy mindenki elfelejtett valamit. Szerencsére már negyed órával később a kocsiban ültünk, igaz kissé nyomorogva, de a hangulat jó volt. Először elmentünk Abyékhez, majd Livhez, utána hozzánk. Gyorsan elmondtam anyának a terveket, majd rohantam összepakolni.
Útközben még megálltunk sátrakat venni. Egy olyan nagyot vettünk amiben három fülke van. A középső, amely a szabadba nyílik, és két szélső, egy a lányoknak, egy a fiúknak. És bár ugyan kétszer tévedtünk el a sátorozóhely felé, de jó volt a hangulat. De mikor végre odaértünk, mindenki menekült ki a már fülledt kocsiból.
-Nézzük meg a tavat- ajánlotta Niall, aki kicsit még mindig le volt törve, mert Deminek dolgoznia kell, és nem tudott eljönni.
-Hé! És én állítsam fel a sátrakat? Az férfimunka!- kiabáltam utánuk.
-Gyere! Majd megcsináljuk később- fordult vissza Liam.
Fújtam egyet, majd próbáltam felszabadultam utánuk futni. De mikor odaértem hozzájuk, Liam felkapott és bele akart dobni a vízbe.
-Figyelmeztetlek- ráztam fenyegetően az ujjam, de nem hatotta meg, és már dobott is volna, de magammal rántottam.
Elmerültünk a mély vízben. A szemem nem tudtam kinyitni a víz alatt, ezért vakon próbáltam megtalálni Liamet. A levegőm is egyre fogyott. Kapálózva próbáltam felemelkedni a vízből, de nem sikerült. Mikor már majdnem elvesztettem az eszméletem, egy erős kar ragadta meg a csuklóm, és rántott fel a friss levegőre. Fulladozva köhögtem fel magamból a vizet és próbáltam minél több levegőt beszívni.
-Soha többet ne csináld ezt velem!- ölelt szorosan magához Liam.
-Ezt én is mondhatnám- öleltem vissza.
A többiek segítségével kimásztunk a partra, ahol egymás mellett elterülve lihegtünk.
-Jól vagytok?- hajolt fölénk Bia.
-Igen- pihegtem- Menjetek fürödni, kellemes a víz- utasítottam őket, mire a mellettem pasim kissé felnevetett.- Ha akarsz, mehetsz még egy kört- fordultam felé.
-Kössz, inkább kihagyom- mosolygott rám, majd magához húzott és megölelt.
Ezek után mi már nem fürödtünk, inkább visszamentünk a sátorhoz, és megpróbáltuk felállítani.
-Nem, Liam, azt fordítva kell! Úgy..., ne, Liam, tegyél le!- kiabáltam vele, mikor felkapott.
-Ha olyan jól tudod, miért nem te csinálod?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Ha leraksz, megcsinálom- mondtam.
Ahogy letett, nekiálltam, és pár perc múlva már állt is. Liam pedig tátott szájjal nézte, amitől elöntött a dicsőség.
-Okéé- csodálkozott Liam-, ezt hogy csináltad?
-Kiskoromban sokszor sátoroztam- vontam vállat, majd odamentem hozzá, és hátulról átöleltem, mert még mindig a sátron csodálkozott.
-Gyere- fogta meg a kezemet-, csináljunk kaját- húzott.
Csináltunk szendvicseket- nem is keveset-, majd szóltunk a többieknek, hogy ha kijátszották magukat, jöjjenek.
-Álmos vagyok- nyafogtam, majd megszagoltam magam, és elfintorodtam.-És büdös.
Ő ezen csak nevetett, amit nem értettem. Aztán közelebb húzott magához a csípőmnél fogva, majd megcsókolt.
Kiszedtem két hálózsákot a táskából, majd bementünk az egyik fülkébe. Először csak néztem, hogy valami nem passzol. Mikor rájöttem, szóltam Liamnek, hogy feküdjön le, én pedig kényelmesen ráfeküdtem. Először elkezdett fészkelődni, hogy neki is kényelmes legyen, de ezt megunva, a szájára tapasztottam az enyémet, és elkezdtem csókolni, amitől nyugton maradt.
-Jobb?- kérdeztem mosolyogva.
-Igen- húzott vissza még egy csókra. Aztán mikor elváltak ajkaink, a mellkasára döntöttem a fejem, és elaludtam.

Rosszúl esik

Szijasztok Mindenki!
Nem tudom, hogy mi van mostanság veletek, de alig kapok visszajelzéseket a fejezetekre. Senkitől, és ez nagyon rosszul esik. Úgy érzem, hogy nem tetszik nektek az írásom, azért nem írtok véleményt. Pedig még az építő kritikának is örülnék. Ezért úgy döntöttem, hogyha a közeljövőben sem jelentkeztek, bezárom a blogot. Szomorú, de ha ez így fog folytatódni, tényleg nem látom értelmét az egésznek. :(
xoxo: Lux

Hivatalos este

-Gyere- húzott fel a padról, majd szorosan magához ölelt. Esetlenül kapaszkodtam a nyakába, de ő akkor is magabiztosan vezetett végig az ösvényen, hátrafelé egy kis kapuhoz. Nem éppen volt forgalmas itt az út, de mégis kocsik sorakoztak az út mentén. Liam behúzott az egyik ilyen hátsó ülésére. Bemondott egy címet, majd az ölébe fektetett és lágyan simogatni kezdte az arcomat.
Éreztem, hogy elkezdek remegni, mire még szorosabban tartott magához, és még egy dalt is elkezdett dúdolni nekem. Mikor megérkeztünk a címre, gyorsan kifizette a taxit, majd a karjaiban vitt be a lakásba, mert mikor megpróbáltam lábra állni, összecsuklottam. Fogalmam sem volt, hol lehettünk, de mindenesetre a megnyugtató rendetlenség itt is jelen volt. Felvitt egy szobába, ahol lefektetett at ágyba, utána pedig szorosan mellém bújt. A reszketés csak nem akart abbamaradni, ezért megkértem, hogy hozzon nekem valami normális ruhát. Miután segített átöltözni egy rövidnadrágba és egy kék kötött pulcsiba, ő is átvett egy boxert és egy trikót, majd visszabújt mellém az ágyba, és magunkra terítette a takarót.
-Próbálj meg aludni- suttogta a fülembe és.
-Nem tudok- néztem fel nyugtalankodó sötét szemeibe.
Egy ideig csendben feküdtünk még egymás mellett, majd megint elkezdtem mesélni.
-Emlékszel, hogy először nem akartam elmondani semmit? Azért volt, mert már túl sokan vertek át az életben, és nem akartam többet csalódni. Úgy szerettem volna végre egy olyan embert magam mellett tudni, aki nem ismer, mégsem ítélkezik. És te ilyen voltál. Akkor is megértettél.
-Mert te teljesen más voltál, mint azok a lányok, akikkel eddig találkoztam. Ők egyből a nyakamba ugrottak, mikor találkoztunk, de te... emlékszel? Az Eiffel-torony tetején? Elfutottál- nevetett fel.- Azok a lányok olyan kiszámíthatóak, rád meg egyszerűen nem tudtam hogy tekinteni. Erősnek próbáltad mutatni magad, de közben mégis olyan törékeny voltál...- suttogta és elkezdte simogatni az arcom, de olyan lágyan, hogy alig ért hozzám. Megfogtam a kezét, majd odaszorítottam az arcomhoz, ami elkezdett lángolni.megint
-Nem tudok összetörni... Tudod hányan próbálták már?- nevettem fel keserűen.
Szomorú szemekkel nézett le rám, miközben az arcát fürkésztem. Olyan közel volt az enyémhez... alig pár centire... az ajkai hirtelen olyan csábítóak lettek... Mikor észrevette, hogy a száját nézem, annak szélei jólesően megindultak felfelé. Lassan megindult felém, de nem tudva a reakciómat, habozott. Mikor reménykedve elmosolyodtam, ő lágyan ráhelyezte ajkait az enyémre és finoman csókolni kezdett. Mintha így akarna bocsánatot kérni azért, hogy eddig nem volt mellettem, és nem tudott vigyázni rám. Kezem felcsúsztattam a mellkasán, nyakán, majd lassan beletúrtam rövid hajába.
Halkan felsóhajtott, majd egyre jobban elmélyítette a csókunkat. Keze lassan felcsúszott a pulcsi alá és a hátamat kezdte el simogatni, amitől libabőrös lettem. Szorosabban húzott magához, de kezemet rácsúsztatva mellkasára, kicsit eltoltam magamtól.
-Ezt nem most kéne...- suttogtam bebújva az álla alá.
Halkan morogni kezdett, mire felkuncogtam.
-Jaj- nyilallt belém a felismerés.- Hol a táskám?
-Ott van a széken- mutatott egy íróasztal felé, miközben másik kezével eltakarta az arcát.
Halkan feltápászkodtam és írtam egy üzenetet Biának és anyunak, hogy jól vagyok, és hogy ne várjanak rám ma este.
Lenémítottam a telefont, mert tudom, hogy a többiek képesek arra, hogy megzavarják édes álmomat. Visszabújtam Liam mellé, aki ugyan már félálomban volt, de szorosan magához ölelt és nyomott még egy gyors puszit a számra, majd mindketten elaludtunk.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki játszik a hajammal.
-Hanemhagyodabbamegeszlekreggelire- motyogtam álmosan, majd átfordulva a másik oldalamra megérintettem az arcát. Szerencsére csak azt hitte, hogy megsimogatom, ezért elég váratlanul érte, hogy megfogtam az orrát és ráültem a derekára.
-Neked is jó reggelt!- mosolygott, majd lehúzott magához, hogy meg tudjon csókolni. De óvatlan voltam, és így most ő ült rajtam.
-Azért a csók még jár?- kérdeztem szomorkás arccal, ezért lehajolt és megcsókolt.- Mindjárt jobb.
Mikor ledőlt mellém az ágyba, fél karral magához ölelt, a fejét az enyémre hajtva, én pedig az ujjammal mintákat rajzoltam a felsőtestére.
-Akkor mi most... járunk?- kérdezte a plafont bámulva.
-Szeretnéd?- kérdeztem mosolyogva.
-El sem tudod hinni, mennyire- mikor felnéztem rá, szemei vággyal csillogtak.
Már éppen válaszolni akartam, amikor 4 idegbeteg fiú és 3 szintén nem jobb álapotban lévő lány rontott be a szobába.
-Jön a baba!- üvöltött Louis és a többiekkel együtt az ágyba vetette magát. Mikor már a hasamat kezdte simogatni és hozzászorította a fülét röhögve csaptam rá.
-Nyugi! Nem feküdtünk le!-nevettem.
-Nem úgy tűnik- nézett az ágyra Zayn.
-Jóó, de nem úgy! Nem egymással!- ráztam a fejem.
-Nekem még ez sem passzol- rázta a fejét Aby.
-Nem szeretkeztünk- jelentette ki Liam, ami valljuk be, így hangosan elég viccesen hangzik.
Mikor végre kifetrengték magukat a többiek, Bia megkérdezte.
-És akkor ti most már együtt vagytok? Mármint jártok?
Mosolyogva néztem Liamre, aki várakozóan tekintett rám.
-Igen, tekinthetjük hivatalosnak.

Őszinteségi roham

 Istenkém! először is. bocsánat, ha ritkán írok új részt, de vagy nem jön az ihlet, vagy programom van, és nem tudok írni. másodszor. ha azt érzitek, hogy néhol felpörgettem az eseményt, az direkt van úgy. most jelenleg nem igen tudom, hogy mit írjak, de már jóelőre ki van találva néhány jelenet, ezért csak oda akarok ugorni. harmadszor. wííííííííííííííííííííííí! átléptük a 10.000res látogatót!!!!! olyan boldog vagyok! *--* így csak nektek, csak most, egy tripla hosszúságú résszel jelentkezem! ^-^ igen, ahogy a képen láthatjátok, nem lesz éppen egy boldog rész, de ez fontos, mert ezzel nagyot ugrunk a történetben, és így legalább tudok haladni. és nagyon köszönöm nektek a türelmet, nagyon szeretlen benneteket!! <3


Az egész nap borzalmasan kezdődött. Amikor végre sikerült elpaterolnunk a fiúkat végkimerülés miatt, a lányok nálunk aludtak. Amint bedőltünk az ágyba, máris elaludtunk. Csakhogy ez másnap délután 2-ig tartott. Liv és Aby villámsebesen készülődtek el, miközben én gyorsan hívtam nekik egy taxit. Az pedig plusz 1 óra volt, mire meggyőztem anyát, hogy elengedjen minket. Na, ekkor volt 3 óra. Bianka bezárkózott a mi fürdőnkbe, én pedig anyáékét foglaltam el. Amilyen gyorsan csak lehetett, lezuhanyoztam, hajat mostam-szárítottam. Ezután egy szál törölközőben rohangáltam fel-alá a lakásban, hogy összekaparjam azokat a dolgokat, amikre szükségem lehet. Fél 5. Miközben rohantam vissza a fürdőbe, rácsaptam a fürdőnk ajtajára, hogy Bia kissé kapja össze magát. Elkezdtem besütni a hajam, ami göndör loknikban ugrálva idegesített még jobban. Mikor végeztem már fél 6. Először hisztiztem anyának egy sort, miszerint túl göndör a hajam, ami kövérít. Először csak simán lehülyézett, de mikor tovább sírtam, megnyugtatott, hogy indulásra kienged. A szobámba mentem, ahol végignéztem a ruhámon: Kék ruha fekete masnival a derekán. Nagyon tetszett. Bianka pedig már előttem rohangált tök kétségbeesett arccal, mert nem tudta, hogy milyen legyen a haja.
-Nyugodj le! Majd én megcsinálom- ültettem le egy székre, de annyiszor izgett-mozgott, én pedig már olyan ideges voltam, hogy vagy a fél haját kitéptem. De megérte, mert amint kész lett, még én is elámultam, hogy egy ilyen csodát hoztam össze. A haja hosszú kacskaringós vonalban volt összefonva, a végén pedig kontyba kötöttem. Néhány fonatot még kihúzkodtam, minek hatására úgy nézett ki, mint egy rózsa.
-Imádlak!- ugrotta nyakamba, minek hatására majdnem hátraestem, de attól még nevetve öleltem vissza. Gyorsan megcsinálta még nekem meg magának a sminket.
-Lányok! Valakik keresnek titeket!- kiáltott be apa az előtérből.
Kérdőn néztem össze Biankával, de hirtelen ő sem tudta ki lehet az, így gyorsan kimentünk megnézni, hogy ki lehet az.
-Liam!- csodálkoztam.- Hát ti meg mit kerestek itt ilyenkor? És hol vannak a többiek?- tettem csípőre a kezem. Utána esett csak le, hogy még mindig csak fehérneműben vagyunk, ők pedig tátott szájjal néznek minket. Mikor Bia toppantott egyet, Liam megrázta a fejét, majd megpróbált a szemembe nézve kinyögni egy értelmes választ.
-6... és... a lányokért... óra... velük... Niall, Zayn és L... Liam... mármint Louis...- próbálkozott, mire elég furcsán néztünk rá.
-Khm- jött ki apa a konyhából, mire Bianka magához tért és visszarángatott a szobába.
Annyira sosem érdekelt, hogy ki lát fél pucéran. Vagy elfogadnak úgy ahogy vagyok, vagy nem.
Éppen a ruhámat próbáltam magamra rángatni, mikor az ajtón berontott két idegbetegnek tűnő lény, ráadásul az egyik ráugrott a hátamra, mire a ruha fura hangokat kiadva elszakadt.
-Istenem, Lux, annyira sajnálom!- esett kétségbe Liv, és próbálta menteni a menthetőt. Nézve elkeseredett próbálkozását, csak elnevettem magam.
-Semmi baj. Max csak nem megyek a partyra- vontam vállat.
Mivel Bia már elkészült, így kimentünk a többiekhez.
-Indulha... hűűha- nézett Biára Harry elkerekedett szemekkel.
-A nyálad azért még ne csorgasd- emeltem meg kissé az állát. Bianka pedig természetesen fülig pirult.
-Hülye vagy. A többiek mind jobban néznek ki nálam. Ez csak egy vacak ruha- motyogta, mire Harry odament hozzá, majd nyomott egy csókot az ajkaira.
A többiek amúgy mind eszméletlenül néztek ki. Abyn kék ruha kék kiegészítővel és fekete cipővel és táskával. Liven pedig fehér csipkés ruha rózsaszín masnival és táskával, valamint barna cipő.
-Akkor mehetünk?- kérdezte Niall, mire Liv megrázta a fejét.
-Elszakítottam Lux ruháját, így ő nem tud jönni. De akkor én se megyek- biggyesztette le a száját.
A srácok értetlenül nézték meg a ruhámat, mert elsőre nem vették észre az igenis látható szakadást.
Gondolkozva néztek össze, aztán Liam törte meg a csendet.
-Harry, ti induljatok el. Mi Luxal majd utánatok megyünk- jelentette ki, majd ki is viharzott a lakosztályból.
-De hát...- meredtem értetlenül a többiekre, akik csak vállat vontak és elindultak az eseményre.
Segítségkérőn néztem anyára, aki csak annyit mondott, hogy várjam meg Liamet.
Fél órával később Liam zihálva rontott be az ajtón. Letettem a kezemben lévő könyvet, közben ő odajött hozzám és ledobta magát mellém.
-Tessék- nyújtott át egy csomagot, én meg csodálkozva néztem hol rá, hol a csomagra.- Csak menj öltözni!
Tanácstalanul indultam el a szobám felé, mert nem tudtam mit tegyek. Csak egyet: a kíváncsiság nagyon fúrta az oldalam, ezért levettem a doboz tetejét.
5 perccel később szinte már repültem ki az ajtón. Liam mikor hallotta az ajtó hangját, azonnal felpattant, és pedig sikítozva pattantam a nyakába.
-Köszönöm!- ujjongtam még mindig a nyakába csimpaszkodva, miközben ő már a derekamat ölelve tartott a földön.- De miért kapom?
-Mert rajtad áll a legszebben- suttogta lágyan a fülembe.- De menjünk, mert már így is elkéstünk!
Vonakodva engedtem el, de ő csak mosolyogva megfogta a kezem, és már húzott is ki az ajtón. A szüleimnek még odakiáltott köszönés képen valami olyasmit, hogy épségben hazahoz.
-Oké, és mi hogy jutunk el az estélyre?- kérdeztem.
-Tökhintóval- nevetett fel, mire elmosolyodtam.- Már hívtam kocsit.
-Kár. Én a tökhintónak jobban  örültem volna.
A szememmel elkezdtem egy közelben parkoló taxi után kutatni, de mit sem sejtve, Liam már elkezdett tolni az út széle felé.
-Hölgyem- nyitott ki előttem elegáns mozdulattal egy limuzin ajtót.
-Te. Atya. Úr. Isten.- ejtetem ki egyenként a szavakat. Nem tudtam mit mondjak. Mit tegyek. Még megmozdulni sem voltam képes. Csak bámultam be az ajtón, és azt hittem, csak rossz helyen vagyok rossz időben. Csak akkor tértem magamhoz, mikor Liam finoman megfogta a derekam.
-Tetszik?- kérdezte mosolyogva.
-Elmegy- húztam fel játékosan az orrom, mire csak elnevette magát.
Mikor végre sikerült elindultunk, kíváncsian kémleltem körbe a kocsiban.
-Jobb mint a tökhintó, nem?- játszott az ujjaimmal Liam.
-Nem mondanám. Ebben nincs tökmag.
-Legközelebb az is lesz- fonta össze ujjainkat.
Ahogy elöntött a melegség, úgy lett semmissé mindaz a fal, amit magam köré állítottam, miszerint nem bízhatok meg senkiben. A lyukak ugyan minden nappal egyre nagyobbak lettek, ahogy kezdtem közelebb kerülni, most már újdonsült barátaimhoz. De nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar semmissé lesz.
Gondolataimból csak az rázott fel, amikor Liam a derekamat ölelve vezet végig valamiféle vörös szőnyegen. A vakuk villogtak, én meg mosolyogva sodródtam a tömeg előtt.
-Lux!- hallottam  magam mellől Liam hangját, mire végre sikerült visszatérnem a valóságba.
Mosolyogva néztem fel rá, és nyomtam egy puszit az arcára.
-Ezt miért kapom?- pirult el.
-Mert ez az egész este mesébe illő.
-Hát, ha akarod, lehet még jobb is- vigyorgott féloldalasan.- De most keressük meg a többieket!
A szememmel a tömeget kezdtem el kutatni, de hamar megtaláltuk a mi társaságunk.
-Sziasztok- köszöntem oda vidáman, mire a három lány sikoltozva ugrott a nyakamba, a fiúk pedig mind megöleltek.
-Itt vagy! És van ruhád!- ujjongott Liv.
-Igen- pusziltam meg nevetve.
Az est elején először lecsengett a hivatalos megnyitó, beszédekkel, meg lassú tánccal. Mindenki táncolt mindenkivel, bár mikor Liamre került a sor, az egész olyan meghitt lett, hogy alig akartuk elengedni egymást. Aztán kezdődött a bulizós rész. A srácok kezdtek, előadva az Up All Night-t. Miután lejöttek a színpadról és táncoltunk, mint az őrültek, mindenki mutatott valami őrült mozdulatot, amin a többiek röhöghettek. Már vagy két órája lehettünk a parketten, mikor elkezdtem szédülni, a lábam pedig kicsúszott alólam és Liamnek estem.
-Elfáradtál?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam. Csuklómmal megtöröltem a homlokom, majd körbenézve a teremben megpillantottam egy kijárati ajtót a hátsó kertbe.-Gyere!- kezdtem el húzni az ajtó felé.
Nem szólt semmit, csak követett ki a kertbe. A kezét nem engedtem el, mert így az egész testemet átjárta a melegség. Lassan sétáltunk a kiépített úton, majd egy fa mögött rejtőzködő padra ültem le. Fejem az ölébe fektettem, míg ő a hajammal kezdett el játszani. Már nem szédültem, mégis egy olyan mámorító érzés öntött el, mintha részeg lennék. Bámultam a csillagokat, és amit csak tudtam, kiürítettem a fejemből, hogy egyedül csak arra a személyre tudjak figyelni, aki itt ül most velem.
-8 éves voltam, mikor a mamám rákos betegsége felerősödött. Egyre betegebb lett, egyre többet szenvedett. Egyfolytában kórházban volt, műtötték, gyógyszerekkel tömték. Nagyon féltem, hogy elveszítem, így amikor csak tehettem, meglátogattam. Az állapota egy idő után javulni kezdett, így hazaengedték. Úgy lefogyott, hogy láttam, ahogy a csontján lóg a bőr. Mindig ott voltam, segítettem a papámnak, dédmamámnak, anyumnak, és az összes családtagnak, aki ápolta. Az állapota megint romlott, de most már nem ment be a kórházba. Nem értettem, mi történik, csak azt láttam, hogy mindenki egyre elkeseredettebb körülöttem. Kezdtem én is a szakadék széle felé araszolni. Ahogy romlott a mamám állapota, úgy lett minden a legrosszabb az életemben. Egyre kevesebbet voltam vele. Végignéztem, ahogy a haja szálanként kihull, ahogy az arca egyre beesettebb lesz, ahogy már képtelen akár a kezét felemelni, hogy a hangja az egyik pillanatról a másikra elcsendesül. Végignéztem, ahogy haldoklik, és én nem tehettem semmit. Az utolsó este, mikor ott voltunk, csak köszönni mentem be, utána el is bújtam a könyvek között. Azt mesélték, hogy az estét végig motyogta, de senki sem értette, mit szeretne. A tévében a kedvenc műsorait nézték, de őt nem érdekelte. Végi beszélt valakihez. Én úgy gondolom, imádkozott. Másnap, mikor jövök haza az iskolából, anya kocsija a helyén parkolt, amit már rossz jelnek vettem. Amikor berontottam a házba, csak apát találtam ott. Kérdeztem, hogy mi történt, de ő azt mondta, hogy majd anya elmondja. Aztán anya kijött a szobájukból. Kisírt szemekkel, sápadt arccal közölte velem, hogy mama meghalt. Képzelheted milyen sokkos állapotba kerültem. Ő meg csak sírt, én pedig próbáltam megnyugtatni. Hónapokig sírtam álomba magam esténként. Még mindig gyötör a bűntudat, hogy nem voltam ott az utolsó óráiban- próbáltam visszatartani a könnyeimet, és tovább néztem a csillagokat.- Aztán jött, hogy anya munkahelyén leépítések vették kezdetét. Mindenki rettegett, mert nem tudták, hogy talán ma, vagy holnap veszíti el a munkahelyét. A legjobbakkal kezdve, akik között anya is bent volt, így minden nap fogcsikargatva telt. Egy nap sietek haza az iskolából, mikor anya kocsija megint ott áll a helyén. Rettegve lépek be a házba, ahol megint egy kisírt szemű anyát találok. Azt mondta, hogy dédi is elment. Nem tudom hogyan, de megint én voltam az erős, és vigasztaltam őt. Hetekkel később anya megállapodott a főnökével, hogy felmond. Így hónapokig itthon volt, lézengett a házban. Hetekig tarott, mire megint normálisan kezdett viselkedni. A házat mindig takarította, sütött, főzött, és nekiállt valami munkát keresni. Ez is eltartott pár hétig, de végül sikerült találni egy megfelelőnek tűnőt. Ekkor kezdődött az, hogy a szüleim egyre többet dolgoztam, én pedig magamra lettem utalva. És egyre csak rosszabb lett. A nagynénémet is kirúgták, így a családból szinte már csak az apukám dolgoztott. Utána pedig megint jött a baj. A nagybátyám súlyosan megsérült, napokig élet-halál között volt. Senki sem tudta, hogy álljon a dologhoz, mindenki félt. De közben reménykedett, hogy talán mégis van kegyelem a világon. A szüleim pedig má annyit dolgoztak, vagy éppen el voltak foglalva valamivel, hogy az udvarias szóváltáson kívül már nem is beszéltünk. Egyedüli jó dolog az életemben Bianka, és hogy felvettek abba a suliba, ahol azt csinálhattam, amit szerettem volna.
Pár percig nem hallottam semmit, csak a saját fejemben kavarogtak a gondolatok.
-Lux- szólalt meg végül bánatos hangon Liam. Ahogy a szemeibe néztem, képes lettem volna zokogásban kitörni, hisztirohamot kapni, és örökre elbújni a világ elől. De miatta nem tettem meg. Mert végre azt érzem valakiben, hogy ő megérthet. És ő az az ember.
Liam keze lassan végigszántott az arcomon, és letörölt pár nedves foltot a szemem sarkából. Nem mondta, hogy sajnálja, nem fejezett ki részvétet, de tudtam, hogy ő még nem élt át ehhez foghatót, a szemébe nézve mégis azt láttam, hogy szeretne törődni velem. És én pedig hagyni fogom.
Nem bírtam tovább. Megfogtam az arcát és lehúztam magamhoz. Úgy csókoltam, hogy ne fájjon. Úgy csókolt vissza, hogy elfelejtette velem a fájdalmat. Valami viszont mégis elpattant és a sírás nagy erőkkel tört rám.