Madhouse

Sziasztok kedves még talán létező olvasóim! Tttttttttudoooooooooooooom, hogy nagggggggyon régen hoztam részt, de egyszerűen nem volt ihletem. És most eszembe jutott egy. Ami megváltoztatja az egész eseménysorozatot. És tttttttudooooooom, hogy nem érdemlem meg, de kaphatnék komikat a fejezet alá, hogy mit szóltok az új irányzathoz? Megkösszönném:) Remélem nem ezzel a kis résszel fogom elrontani az estéteket. Jó olvasást mindenkinek!


Egy fehér szobában ébredtem. A fejemben még ott kavarogtak álmaim maradványai. Milyen szépek is voltak. Vissza akarok kerül menni! Azt akarom, hogy a barátaim körülöttem legyenek, és az álombéli hercegem karjait körém ölelve megóvjon minden rossztól. Lehetséges ilyet kérni? Nem tudom. Majd megpróbálom, ha újra leszáll az este.
Amint az álom teljesen kiszáll a szememből, felkelek. Egy fehér sima póló van rajtam egy fekete pizsamanadrággal, de nem nagyon érdekel. A fejem elkezd zsongani, ezért körbe-körbe kezdek járkálni a szobában. Képek villóznak a fejemben. Az álom képei térnek vissza. Édes, mint ahogy a mézet csepegtetik. Kínoz, mert nem élhetem ezt az életet. De hirtelen vált. Minden olyan zavaros lesz. Veszekszünk. Sírok. Minden összedől. Repülők. Üresség. Aztán egy hatalmas fehér folt.
Ekkor már rohanok a kis szobában.
-Segítség! Engedjenek ki! Nem kapok levegőt! Valaki eresszen ki!- esek neki sikítozva az ajtónak.
Valami elkezd pittyegni, engem pedig megijeszt az egész helyzetem. Nem értettem semmit. Kezem a fülemre szorítom és ordítok, hogy hagyják már abba. A hajamat kezdem tépni. Az ereimet harapdálom. Mikor lesz vége!?
Akkor hirtelen kicsapódik az ajtó, a csipogás abbamarad, és fehér köpenyes emberek jelennek meg. Nem tudom mennyien vannak, a látásom teljesen elhomályosodott.
Valamit belém szúrtak. Sikítva tiltakoztam, de egy kellemes érzés kerített hatalmába. Lágy dúdoló hang, néhol a nevemet ejti ki bársonyos puhasággal, néhol tovább énekel. Egy kezet érzek a fejemen, lágyan simogatja a hajam. Ez a kéz egyre lejjebb csúszik és megállapodik az ajkamon. Majd a legédesebb pecsét zárja le az álomhoz visszavezető utat.
***             ***             ***             ***             ***             ***          
-Doktor úr, most mi lesz vele?
-Nem tudjuk biztosan. Lehet,hogy csak egy kis időre van szüksége, amíg az agya mindent újra felépít. De lehet, hogy károsodott a memóriájának ez a része, és sosem lesz képes feldolgozni, hogy nem tudja mi történt vele. Ha lehetőségünk lenne arra, hogy szembeállítsuk a múltjával, talán pont ugyan úgy cselekedne, mint akkor, és megtudnánk, mi történt.
Néma csend állt be.
-Nem hiszem, hogy ez megvalósítható.Túl sok embert érintene ez az egész. Nincs más mód?
-Van egy nagyon kockázatos műtét. Az agyában valószínűleg elpattant egy ér és az gátolja az emlékezést. Ha megműtenénk megtisztíthatnánk a felületet, és nő az esélye, hogy emlékezni fog. De evvel beáll az agyvérzés lehetősége is. És ha esetleg mégsem pattant el az ér, csak még nagyobb károkat okozunk.
-Nem lehet esetleg megröntgenezni? Abból nem derül ki?
-Már próbáltuk, de nem hagyja magát. Sikítozik, dobálja magát. Elaltatni sem tudjuk.
-Akkor most hogy sikerült?
-Szerencsés véletlen.
-Akkor nem tehetünk semmit?
-Egyenlőre az lesz a legjobb, ha várunk. Kezelésekre fogjuk járatni. Nem engedjük a többi ember közé, egyenlőre nem lenne biztonságos. Bármin felhúzhatja magát, és egymásnak eshetnek.
-Én talán tudok egy embert, aki segíthet megnyugtatni. Beszélek vele és elhozom, amilyen hamar csak tudom.
-Köszönöm, ezzel nagyon sokat segíthet.
-Én köszönöm, hogy foglalkoznak vele.
***             ***             ***             ***             ***             ***
Lógatom le a fejem az ágyról és azt számolom, hány apró pötty lebeg a szemem előtt, mikor kinyílt az ajtó.
-Luca! De rég láttalak! Hogy vagy? Nagyon lefogytál tudod?- jött be egy lány az ajtón.
Nem fordítottam oda a fejem, tudtam, ki az. Nem válaszoltam, a szájából csak üres fecsegést hallottam.
Odajött az ágyamhoz, leült a szélére és megpróbálta felemelni a fejem, de én makacsul lent tartottam.
-Tudom, hogy nem érdekel a felesleges beszéd. A tényeket akarod tudni. Hogy mi történt veled. És ezt mi mindannyian akarjuk tudni. Mert szeretünk téged és azt akarjuk, hogy meggyógyulj. Azt akarjuk, hogy megint a régi, mosolygós kislány lány legyél!- nem mozdultam meg, de szemem már rá szegeztem, ő pedig mély levegőt véve próbálta elfojtani a sírást.- Ugye emlékszel rám?
-Te vagy a legjobb barátnőm- mondtam rezzenéstelen arccal, Bia szeméből pedig kicsordult egy könnycsepp.- Fáj. Nagyon. Itt bent szorít a mellkasom, és nem tudok mit tenni, mert nem emlékszem semmire és ez megőrjít.
Már nekem is folytak a könnyek a szememből. Bia megfogta a kezem és felhúzott, én pedig nem ellenkeztem. Szorosan magához ölelt és megpuszilta a fejem.
-Együtt mindent meg fogunk oldani, rendben? Minden olyan lesz, mint régen. Mosolygunk a világra és kinevetjük.  Megint szép lesz minden- simogatta a hátam, én pedig hagytam magam elringatni a hitben.

Baljóslat

Oké, tudom, hogy rövid lett, de a családom éppen egy nehéz korszakon esik át, és egyszerűen nincs erőm írni. Jó olvasást!

-Lux, Lux! Hallod ezt?- keltegetett Liam. Álmosan ültem fel, és morcosan toltam el a szemem elől a hajam. De én is meghallottam. Halk pusmogás, kuncogás, beszélgetés. Halkan fellátunk, majd megfogta a kezem, mert így is majdnem elestem.
-Hol vannak a többiek?
Benéztünk a másik fülkébe, és mindenki egymás hegyén-hátán feküdt. Csak Aby és Louis nem volt sehol.
-Hé- keltegette a többieket is Liam-, ébredjetek.
Ugyan nyűgösen, de mindenki felkelt.
-Maradjatok csöndben. Halljátok?- kérdeztem.
-Beszélgetés, nevetés... cuppogás?! Hol van Loui és Aby?- értetlenkedett Harry.
-Hát pont ez az, te idióta!- csapott barátjára Bia.
-Buktassuk le őket- tervezett Zayn, és egy gonosz mosoly ült ki a szája szélére.
Ahogy mindenki összeszedte magát, halkan kiosontunk a sátorból.
Aby és Louis ott ültek a stégen, és valamit nagyon kerestek egymás szájában. Niallnek pedig még hajnalok hajnalán is vicces kedve volt (hiszen még sötét van), odaugrott hozzájuk, és úgy megijesztette őket, hogy a gerlepár belefordult a vízbe. Mi persze fetrengtünk a röhögéstől, de azért odamentünk segíteni nekik.
-Miért hazudtatok nekünk?- kérdezte Liv kicsit szomorúan.
-Mert... mert még mi sem voltunk biztosak a dologban. És nem akartuk, hogy kitudódjon.
-De tudod, hogy bennünk megbízhatsz.
-Igen, és legalább megtudtátok. Ja, és Niall! Ezt, mert megijesztettél!- lökte bele barátnőnk az ír szőkeséget is a vízbe.
Már reggel volt, még mikor mi fáradhatatlanul rohangáltunk össze-vissza.
-Ne, ne, Zayn, hagyd abba!- sikítozta Liv, mire Zayn csak még jobban csikizte. Gyorsan előkaptam a fényképezőgépem, és eléjük ugrottam.
-Mosolyt kérek!- vigyorogtam rájuk, és már kattant is a gép.
-Hé! Azt töröld ki, de azonal!- kiabált rám Zayn, mire sikítozni futni kezdtem előre.
-Nem adom! Ez az enyém!- nevettem az arcába.
-Igen? Na majd mindjárt nem lesz az!- vigyorgott gúnyosan.
-Liam!- kiáltottam és befutottam a háta mögé.
-Hé! Hozzá ne merj érni!- ugrott egymásnak a fiú és játékosan verekedni kezdtek. Liv és a többiek is odagyűltek körénk, és mindenki szurkolni kezdett valakinek. Míg mindenki ordított, addig előkaptam a gépem, és lőttem pár képet.
Hirtelen elkezdett valami rezegni a zsebemben. Aztán leesett, hogy a telefonom az. Anya keres. Kissé félrevonultam, hogy halljak is valamit.
-Halló?- szóltam bele.
Sírás.
-Anya, mi történt?- kérdeztem kétségbeesve.
Egyetlen egyszer láttam anyát sírni. Mikor mama meghalt.
-Anya, ne, mondd, hogy nem!- sírtam el magam én is.
-Istenem, Luca- zokogott bele a telefonba.
-De hogyan... mikor... hol... mi történt?
Apa átvette a telefont és elmagyarázott mindent.
-Rendeben. Szia-tettem le a telefont.
Körbenéztem. Úgy látszik mindenki körém gyűlt, miközben telefonáltam. Azt ugyan senki sem érthette Bián kívül, hogy mi történt. Lábaim megremegtek, és szédülni kezdtem.
-Lux... kicsim!- kapott el Liam, mielőtt összeeshettem volna.
Ott ültem Liam karjaiban, és zokogtam. Teljes erőmből zokogtam. Jókedvünk olyan hirtelen szállt el, mint derült égből villámcsapás.

Kirándulás

Szijasztok! 
Tényleg nem tudom, hogy mi legyen, mert én nagyon szeretem ezt a történetet, és nincs szívem abbahagyni, és látom, hogy ilyen sokat járnak fel az oldalra, sokan fel is iratkoztatok, de ebből csak páran írtatok, hogy ne hagyjam abba. Ez egy kicsit rosszul esik, de hát nem tudom, hogy mit tehetnék. De hatalmas köszönet Vikinek, Lucának, Petrának, Aidának, Pannának és Fanninak, hogy erőt öntöttek belém és reményt.
A történethez annyit, hogy egyre jobban közeledem az én kifejezett álomvilágom felé :D szóval Panna, valószínű, hogy innentől gyakrabban fogok részt hozni. A jövőhét kivételével, akkor nyaralok.
Szóval Liam kifordul magából, Luxék hazamennek, és talán semmi sem lesz már a régi. Majd meglátjuk ;)
Oldalt indítok majd egy szavazást, hogy melyik páros a kedvencetek, és hogy ki szerepeljen többet.
És talán sikerül azzal feldobnom a kommentelők létszámát, hogy az első 3 visszajelzőnek előbb elküldöm a fejezetet. Csak annyit kérnék, hogy adjátok meg az e-mail címeteket, és már megy is! úgyhogy, én most ennyi lennék... ja és még abban megegyezhetünk, hogy 3-4 naponta hozom majd a frisset? Persze akkor a komisok előbb megkapják ;D xoxo ^-^

'Másfél hónap telt el azóta, hogy Liammel járunk. Először minden jól ment, a szüleimmel volt egy kisebb balhé, miszerint ennek hatalmas csalódás lesz a vége, de miután nem hagytam magam, áldásukat adták. Sokat volt együtt a mi kis "társaságunk", de Liammel is sikerült pár közös napot összehozni. Elvitt étterembe, koncertekre, még a Temze partján is sétáltunk. Csak amikor a világ rájött, hogy járunk, már nehezebben ment az egész. Nem tudtunk olyan szabadon mozogni, figyelni kellet arra, hogy mit csinálunk az emberek előtt. A lányokkal még Paullal is találkoztunk, aki jól kioktatott minket. Ezután az emberek előtt úgy viselkedtünk, mint a gépek. Csak egymás kezét foghattuk, nyilvános csók sehol. Kicsit bántott, de az együtt töltött idő mindig megvigasztalt. A többiek is jól megvoltak. Bia és Harry ugyan veszekedtek néha, de az ő kapcsolatukat ez tartotta össze. Niallt sikeresen összehoztuk Demi Lovatoval, ami nem kevés fáradozásba telt. Aby és Louis még mindig nem jöttek össze, és az érzéseiket is tagadják, de határozottan van köztük valami. Liv pedig kapott Zayntől az 1 hónapos évfordulójukra egy kismalacot, amit elevezett Babenek. És annak ellenére, hogy minden jól alakul, egyre jobba rettegek a tudattól, hogy hamarosan hazamegyünk.'
-Unatkozom!- ordította Louis, aki már a kanapén fejjel lefelé feküdt, és közben próbált valami értelmes műsort találni.
A többiek sem voltak jobb állapotban, tehetetlenül fetrengtek a kanapén. Én mondjuk jól elvoltam Liam ölében, aki a hajamat simogatta.
-Milyen idő van?- kérdeztem.
-Hét ágra süt a nap- tudósított Niall.
-Akkor menjünk el sátorozni- ajánlottam, mire 8 kíváncsi szempár fordult felém.- Miért ne? Jó buli lesz.
-Én ismerek egy helyet- mondta Harry- Egy erdős résznél, és van ott egy tó is, amiben lehet fürödni.
-Klassz, menjünk. De ki fog vigyázni Babere?- esett kétségbe Liv.
-Majd beadjuk egy állatmegőrzőbe- ölelte át barátnője nyakát Zayn.
-Van olyan is?- nézett fel rá Liv.
-Asszem- vakargatta meg a tarkóját Zayn, mi meg csak nevettünk rajta.
-Menjetek pakolni- utasítottam a fiúkat, ugyanis most az ő házukban voltunk.
-Lux- jött oda hozzám Niall-, elhívhatom Demit is?
-Persze. De miért engem kérdezel?- csodálkoztam.
-Hát mert a te ötleted, te vagy a főnök- vont vállat.
-Ez nem igaz- ráztam meg a fejem.- Na menjél pakolni!
Fél óra múlva az összes fiú a nappaliban sorakozott fel. Egyszer végigkérdeztem őket, hogy mit raktak el, aztán kiderült, hogy mindenki elfelejtett valamit. Szerencsére már negyed órával később a kocsiban ültünk, igaz kissé nyomorogva, de a hangulat jó volt. Először elmentünk Abyékhez, majd Livhez, utána hozzánk. Gyorsan elmondtam anyának a terveket, majd rohantam összepakolni.
Útközben még megálltunk sátrakat venni. Egy olyan nagyot vettünk amiben három fülke van. A középső, amely a szabadba nyílik, és két szélső, egy a lányoknak, egy a fiúknak. És bár ugyan kétszer tévedtünk el a sátorozóhely felé, de jó volt a hangulat. De mikor végre odaértünk, mindenki menekült ki a már fülledt kocsiból.
-Nézzük meg a tavat- ajánlotta Niall, aki kicsit még mindig le volt törve, mert Deminek dolgoznia kell, és nem tudott eljönni.
-Hé! És én állítsam fel a sátrakat? Az férfimunka!- kiabáltam utánuk.
-Gyere! Majd megcsináljuk később- fordult vissza Liam.
Fújtam egyet, majd próbáltam felszabadultam utánuk futni. De mikor odaértem hozzájuk, Liam felkapott és bele akart dobni a vízbe.
-Figyelmeztetlek- ráztam fenyegetően az ujjam, de nem hatotta meg, és már dobott is volna, de magammal rántottam.
Elmerültünk a mély vízben. A szemem nem tudtam kinyitni a víz alatt, ezért vakon próbáltam megtalálni Liamet. A levegőm is egyre fogyott. Kapálózva próbáltam felemelkedni a vízből, de nem sikerült. Mikor már majdnem elvesztettem az eszméletem, egy erős kar ragadta meg a csuklóm, és rántott fel a friss levegőre. Fulladozva köhögtem fel magamból a vizet és próbáltam minél több levegőt beszívni.
-Soha többet ne csináld ezt velem!- ölelt szorosan magához Liam.
-Ezt én is mondhatnám- öleltem vissza.
A többiek segítségével kimásztunk a partra, ahol egymás mellett elterülve lihegtünk.
-Jól vagytok?- hajolt fölénk Bia.
-Igen- pihegtem- Menjetek fürödni, kellemes a víz- utasítottam őket, mire a mellettem pasim kissé felnevetett.- Ha akarsz, mehetsz még egy kört- fordultam felé.
-Kössz, inkább kihagyom- mosolygott rám, majd magához húzott és megölelt.
Ezek után mi már nem fürödtünk, inkább visszamentünk a sátorhoz, és megpróbáltuk felállítani.
-Nem, Liam, azt fordítva kell! Úgy..., ne, Liam, tegyél le!- kiabáltam vele, mikor felkapott.
-Ha olyan jól tudod, miért nem te csinálod?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Ha leraksz, megcsinálom- mondtam.
Ahogy letett, nekiálltam, és pár perc múlva már állt is. Liam pedig tátott szájjal nézte, amitől elöntött a dicsőség.
-Okéé- csodálkozott Liam-, ezt hogy csináltad?
-Kiskoromban sokszor sátoroztam- vontam vállat, majd odamentem hozzá, és hátulról átöleltem, mert még mindig a sátron csodálkozott.
-Gyere- fogta meg a kezemet-, csináljunk kaját- húzott.
Csináltunk szendvicseket- nem is keveset-, majd szóltunk a többieknek, hogy ha kijátszották magukat, jöjjenek.
-Álmos vagyok- nyafogtam, majd megszagoltam magam, és elfintorodtam.-És büdös.
Ő ezen csak nevetett, amit nem értettem. Aztán közelebb húzott magához a csípőmnél fogva, majd megcsókolt.
Kiszedtem két hálózsákot a táskából, majd bementünk az egyik fülkébe. Először csak néztem, hogy valami nem passzol. Mikor rájöttem, szóltam Liamnek, hogy feküdjön le, én pedig kényelmesen ráfeküdtem. Először elkezdett fészkelődni, hogy neki is kényelmes legyen, de ezt megunva, a szájára tapasztottam az enyémet, és elkezdtem csókolni, amitől nyugton maradt.
-Jobb?- kérdeztem mosolyogva.
-Igen- húzott vissza még egy csókra. Aztán mikor elváltak ajkaink, a mellkasára döntöttem a fejem, és elaludtam.

Rosszúl esik

Szijasztok Mindenki!
Nem tudom, hogy mi van mostanság veletek, de alig kapok visszajelzéseket a fejezetekre. Senkitől, és ez nagyon rosszul esik. Úgy érzem, hogy nem tetszik nektek az írásom, azért nem írtok véleményt. Pedig még az építő kritikának is örülnék. Ezért úgy döntöttem, hogyha a közeljövőben sem jelentkeztek, bezárom a blogot. Szomorú, de ha ez így fog folytatódni, tényleg nem látom értelmét az egésznek. :(
xoxo: Lux

Hivatalos este

-Gyere- húzott fel a padról, majd szorosan magához ölelt. Esetlenül kapaszkodtam a nyakába, de ő akkor is magabiztosan vezetett végig az ösvényen, hátrafelé egy kis kapuhoz. Nem éppen volt forgalmas itt az út, de mégis kocsik sorakoztak az út mentén. Liam behúzott az egyik ilyen hátsó ülésére. Bemondott egy címet, majd az ölébe fektetett és lágyan simogatni kezdte az arcomat.
Éreztem, hogy elkezdek remegni, mire még szorosabban tartott magához, és még egy dalt is elkezdett dúdolni nekem. Mikor megérkeztünk a címre, gyorsan kifizette a taxit, majd a karjaiban vitt be a lakásba, mert mikor megpróbáltam lábra állni, összecsuklottam. Fogalmam sem volt, hol lehettünk, de mindenesetre a megnyugtató rendetlenség itt is jelen volt. Felvitt egy szobába, ahol lefektetett at ágyba, utána pedig szorosan mellém bújt. A reszketés csak nem akart abbamaradni, ezért megkértem, hogy hozzon nekem valami normális ruhát. Miután segített átöltözni egy rövidnadrágba és egy kék kötött pulcsiba, ő is átvett egy boxert és egy trikót, majd visszabújt mellém az ágyba, és magunkra terítette a takarót.
-Próbálj meg aludni- suttogta a fülembe és.
-Nem tudok- néztem fel nyugtalankodó sötét szemeibe.
Egy ideig csendben feküdtünk még egymás mellett, majd megint elkezdtem mesélni.
-Emlékszel, hogy először nem akartam elmondani semmit? Azért volt, mert már túl sokan vertek át az életben, és nem akartam többet csalódni. Úgy szerettem volna végre egy olyan embert magam mellett tudni, aki nem ismer, mégsem ítélkezik. És te ilyen voltál. Akkor is megértettél.
-Mert te teljesen más voltál, mint azok a lányok, akikkel eddig találkoztam. Ők egyből a nyakamba ugrottak, mikor találkoztunk, de te... emlékszel? Az Eiffel-torony tetején? Elfutottál- nevetett fel.- Azok a lányok olyan kiszámíthatóak, rád meg egyszerűen nem tudtam hogy tekinteni. Erősnek próbáltad mutatni magad, de közben mégis olyan törékeny voltál...- suttogta és elkezdte simogatni az arcom, de olyan lágyan, hogy alig ért hozzám. Megfogtam a kezét, majd odaszorítottam az arcomhoz, ami elkezdett lángolni.megint
-Nem tudok összetörni... Tudod hányan próbálták már?- nevettem fel keserűen.
Szomorú szemekkel nézett le rám, miközben az arcát fürkésztem. Olyan közel volt az enyémhez... alig pár centire... az ajkai hirtelen olyan csábítóak lettek... Mikor észrevette, hogy a száját nézem, annak szélei jólesően megindultak felfelé. Lassan megindult felém, de nem tudva a reakciómat, habozott. Mikor reménykedve elmosolyodtam, ő lágyan ráhelyezte ajkait az enyémre és finoman csókolni kezdett. Mintha így akarna bocsánatot kérni azért, hogy eddig nem volt mellettem, és nem tudott vigyázni rám. Kezem felcsúsztattam a mellkasán, nyakán, majd lassan beletúrtam rövid hajába.
Halkan felsóhajtott, majd egyre jobban elmélyítette a csókunkat. Keze lassan felcsúszott a pulcsi alá és a hátamat kezdte el simogatni, amitől libabőrös lettem. Szorosabban húzott magához, de kezemet rácsúsztatva mellkasára, kicsit eltoltam magamtól.
-Ezt nem most kéne...- suttogtam bebújva az álla alá.
Halkan morogni kezdett, mire felkuncogtam.
-Jaj- nyilallt belém a felismerés.- Hol a táskám?
-Ott van a széken- mutatott egy íróasztal felé, miközben másik kezével eltakarta az arcát.
Halkan feltápászkodtam és írtam egy üzenetet Biának és anyunak, hogy jól vagyok, és hogy ne várjanak rám ma este.
Lenémítottam a telefont, mert tudom, hogy a többiek képesek arra, hogy megzavarják édes álmomat. Visszabújtam Liam mellé, aki ugyan már félálomban volt, de szorosan magához ölelt és nyomott még egy gyors puszit a számra, majd mindketten elaludtunk.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki játszik a hajammal.
-Hanemhagyodabbamegeszlekreggelire- motyogtam álmosan, majd átfordulva a másik oldalamra megérintettem az arcát. Szerencsére csak azt hitte, hogy megsimogatom, ezért elég váratlanul érte, hogy megfogtam az orrát és ráültem a derekára.
-Neked is jó reggelt!- mosolygott, majd lehúzott magához, hogy meg tudjon csókolni. De óvatlan voltam, és így most ő ült rajtam.
-Azért a csók még jár?- kérdeztem szomorkás arccal, ezért lehajolt és megcsókolt.- Mindjárt jobb.
Mikor ledőlt mellém az ágyba, fél karral magához ölelt, a fejét az enyémre hajtva, én pedig az ujjammal mintákat rajzoltam a felsőtestére.
-Akkor mi most... járunk?- kérdezte a plafont bámulva.
-Szeretnéd?- kérdeztem mosolyogva.
-El sem tudod hinni, mennyire- mikor felnéztem rá, szemei vággyal csillogtak.
Már éppen válaszolni akartam, amikor 4 idegbeteg fiú és 3 szintén nem jobb álapotban lévő lány rontott be a szobába.
-Jön a baba!- üvöltött Louis és a többiekkel együtt az ágyba vetette magát. Mikor már a hasamat kezdte simogatni és hozzászorította a fülét röhögve csaptam rá.
-Nyugi! Nem feküdtünk le!-nevettem.
-Nem úgy tűnik- nézett az ágyra Zayn.
-Jóó, de nem úgy! Nem egymással!- ráztam a fejem.
-Nekem még ez sem passzol- rázta a fejét Aby.
-Nem szeretkeztünk- jelentette ki Liam, ami valljuk be, így hangosan elég viccesen hangzik.
Mikor végre kifetrengték magukat a többiek, Bia megkérdezte.
-És akkor ti most már együtt vagytok? Mármint jártok?
Mosolyogva néztem Liamre, aki várakozóan tekintett rám.
-Igen, tekinthetjük hivatalosnak.

Őszinteségi roham

 Istenkém! először is. bocsánat, ha ritkán írok új részt, de vagy nem jön az ihlet, vagy programom van, és nem tudok írni. másodszor. ha azt érzitek, hogy néhol felpörgettem az eseményt, az direkt van úgy. most jelenleg nem igen tudom, hogy mit írjak, de már jóelőre ki van találva néhány jelenet, ezért csak oda akarok ugorni. harmadszor. wííííííííííííííííííííííí! átléptük a 10.000res látogatót!!!!! olyan boldog vagyok! *--* így csak nektek, csak most, egy tripla hosszúságú résszel jelentkezem! ^-^ igen, ahogy a képen láthatjátok, nem lesz éppen egy boldog rész, de ez fontos, mert ezzel nagyot ugrunk a történetben, és így legalább tudok haladni. és nagyon köszönöm nektek a türelmet, nagyon szeretlen benneteket!! <3


Az egész nap borzalmasan kezdődött. Amikor végre sikerült elpaterolnunk a fiúkat végkimerülés miatt, a lányok nálunk aludtak. Amint bedőltünk az ágyba, máris elaludtunk. Csakhogy ez másnap délután 2-ig tartott. Liv és Aby villámsebesen készülődtek el, miközben én gyorsan hívtam nekik egy taxit. Az pedig plusz 1 óra volt, mire meggyőztem anyát, hogy elengedjen minket. Na, ekkor volt 3 óra. Bianka bezárkózott a mi fürdőnkbe, én pedig anyáékét foglaltam el. Amilyen gyorsan csak lehetett, lezuhanyoztam, hajat mostam-szárítottam. Ezután egy szál törölközőben rohangáltam fel-alá a lakásban, hogy összekaparjam azokat a dolgokat, amikre szükségem lehet. Fél 5. Miközben rohantam vissza a fürdőbe, rácsaptam a fürdőnk ajtajára, hogy Bia kissé kapja össze magát. Elkezdtem besütni a hajam, ami göndör loknikban ugrálva idegesített még jobban. Mikor végeztem már fél 6. Először hisztiztem anyának egy sort, miszerint túl göndör a hajam, ami kövérít. Először csak simán lehülyézett, de mikor tovább sírtam, megnyugtatott, hogy indulásra kienged. A szobámba mentem, ahol végignéztem a ruhámon: Kék ruha fekete masnival a derekán. Nagyon tetszett. Bianka pedig már előttem rohangált tök kétségbeesett arccal, mert nem tudta, hogy milyen legyen a haja.
-Nyugodj le! Majd én megcsinálom- ültettem le egy székre, de annyiszor izgett-mozgott, én pedig már olyan ideges voltam, hogy vagy a fél haját kitéptem. De megérte, mert amint kész lett, még én is elámultam, hogy egy ilyen csodát hoztam össze. A haja hosszú kacskaringós vonalban volt összefonva, a végén pedig kontyba kötöttem. Néhány fonatot még kihúzkodtam, minek hatására úgy nézett ki, mint egy rózsa.
-Imádlak!- ugrotta nyakamba, minek hatására majdnem hátraestem, de attól még nevetve öleltem vissza. Gyorsan megcsinálta még nekem meg magának a sminket.
-Lányok! Valakik keresnek titeket!- kiáltott be apa az előtérből.
Kérdőn néztem össze Biankával, de hirtelen ő sem tudta ki lehet az, így gyorsan kimentünk megnézni, hogy ki lehet az.
-Liam!- csodálkoztam.- Hát ti meg mit kerestek itt ilyenkor? És hol vannak a többiek?- tettem csípőre a kezem. Utána esett csak le, hogy még mindig csak fehérneműben vagyunk, ők pedig tátott szájjal néznek minket. Mikor Bia toppantott egyet, Liam megrázta a fejét, majd megpróbált a szemembe nézve kinyögni egy értelmes választ.
-6... és... a lányokért... óra... velük... Niall, Zayn és L... Liam... mármint Louis...- próbálkozott, mire elég furcsán néztünk rá.
-Khm- jött ki apa a konyhából, mire Bianka magához tért és visszarángatott a szobába.
Annyira sosem érdekelt, hogy ki lát fél pucéran. Vagy elfogadnak úgy ahogy vagyok, vagy nem.
Éppen a ruhámat próbáltam magamra rángatni, mikor az ajtón berontott két idegbetegnek tűnő lény, ráadásul az egyik ráugrott a hátamra, mire a ruha fura hangokat kiadva elszakadt.
-Istenem, Lux, annyira sajnálom!- esett kétségbe Liv, és próbálta menteni a menthetőt. Nézve elkeseredett próbálkozását, csak elnevettem magam.
-Semmi baj. Max csak nem megyek a partyra- vontam vállat.
Mivel Bia már elkészült, így kimentünk a többiekhez.
-Indulha... hűűha- nézett Biára Harry elkerekedett szemekkel.
-A nyálad azért még ne csorgasd- emeltem meg kissé az állát. Bianka pedig természetesen fülig pirult.
-Hülye vagy. A többiek mind jobban néznek ki nálam. Ez csak egy vacak ruha- motyogta, mire Harry odament hozzá, majd nyomott egy csókot az ajkaira.
A többiek amúgy mind eszméletlenül néztek ki. Abyn kék ruha kék kiegészítővel és fekete cipővel és táskával. Liven pedig fehér csipkés ruha rózsaszín masnival és táskával, valamint barna cipő.
-Akkor mehetünk?- kérdezte Niall, mire Liv megrázta a fejét.
-Elszakítottam Lux ruháját, így ő nem tud jönni. De akkor én se megyek- biggyesztette le a száját.
A srácok értetlenül nézték meg a ruhámat, mert elsőre nem vették észre az igenis látható szakadást.
Gondolkozva néztek össze, aztán Liam törte meg a csendet.
-Harry, ti induljatok el. Mi Luxal majd utánatok megyünk- jelentette ki, majd ki is viharzott a lakosztályból.
-De hát...- meredtem értetlenül a többiekre, akik csak vállat vontak és elindultak az eseményre.
Segítségkérőn néztem anyára, aki csak annyit mondott, hogy várjam meg Liamet.
Fél órával később Liam zihálva rontott be az ajtón. Letettem a kezemben lévő könyvet, közben ő odajött hozzám és ledobta magát mellém.
-Tessék- nyújtott át egy csomagot, én meg csodálkozva néztem hol rá, hol a csomagra.- Csak menj öltözni!
Tanácstalanul indultam el a szobám felé, mert nem tudtam mit tegyek. Csak egyet: a kíváncsiság nagyon fúrta az oldalam, ezért levettem a doboz tetejét.
5 perccel később szinte már repültem ki az ajtón. Liam mikor hallotta az ajtó hangját, azonnal felpattant, és pedig sikítozva pattantam a nyakába.
-Köszönöm!- ujjongtam még mindig a nyakába csimpaszkodva, miközben ő már a derekamat ölelve tartott a földön.- De miért kapom?
-Mert rajtad áll a legszebben- suttogta lágyan a fülembe.- De menjünk, mert már így is elkéstünk!
Vonakodva engedtem el, de ő csak mosolyogva megfogta a kezem, és már húzott is ki az ajtón. A szüleimnek még odakiáltott köszönés képen valami olyasmit, hogy épségben hazahoz.
-Oké, és mi hogy jutunk el az estélyre?- kérdeztem.
-Tökhintóval- nevetett fel, mire elmosolyodtam.- Már hívtam kocsit.
-Kár. Én a tökhintónak jobban  örültem volna.
A szememmel elkezdtem egy közelben parkoló taxi után kutatni, de mit sem sejtve, Liam már elkezdett tolni az út széle felé.
-Hölgyem- nyitott ki előttem elegáns mozdulattal egy limuzin ajtót.
-Te. Atya. Úr. Isten.- ejtetem ki egyenként a szavakat. Nem tudtam mit mondjak. Mit tegyek. Még megmozdulni sem voltam képes. Csak bámultam be az ajtón, és azt hittem, csak rossz helyen vagyok rossz időben. Csak akkor tértem magamhoz, mikor Liam finoman megfogta a derekam.
-Tetszik?- kérdezte mosolyogva.
-Elmegy- húztam fel játékosan az orrom, mire csak elnevette magát.
Mikor végre sikerült elindultunk, kíváncsian kémleltem körbe a kocsiban.
-Jobb mint a tökhintó, nem?- játszott az ujjaimmal Liam.
-Nem mondanám. Ebben nincs tökmag.
-Legközelebb az is lesz- fonta össze ujjainkat.
Ahogy elöntött a melegség, úgy lett semmissé mindaz a fal, amit magam köré állítottam, miszerint nem bízhatok meg senkiben. A lyukak ugyan minden nappal egyre nagyobbak lettek, ahogy kezdtem közelebb kerülni, most már újdonsült barátaimhoz. De nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar semmissé lesz.
Gondolataimból csak az rázott fel, amikor Liam a derekamat ölelve vezet végig valamiféle vörös szőnyegen. A vakuk villogtak, én meg mosolyogva sodródtam a tömeg előtt.
-Lux!- hallottam  magam mellől Liam hangját, mire végre sikerült visszatérnem a valóságba.
Mosolyogva néztem fel rá, és nyomtam egy puszit az arcára.
-Ezt miért kapom?- pirult el.
-Mert ez az egész este mesébe illő.
-Hát, ha akarod, lehet még jobb is- vigyorgott féloldalasan.- De most keressük meg a többieket!
A szememmel a tömeget kezdtem el kutatni, de hamar megtaláltuk a mi társaságunk.
-Sziasztok- köszöntem oda vidáman, mire a három lány sikoltozva ugrott a nyakamba, a fiúk pedig mind megöleltek.
-Itt vagy! És van ruhád!- ujjongott Liv.
-Igen- pusziltam meg nevetve.
Az est elején először lecsengett a hivatalos megnyitó, beszédekkel, meg lassú tánccal. Mindenki táncolt mindenkivel, bár mikor Liamre került a sor, az egész olyan meghitt lett, hogy alig akartuk elengedni egymást. Aztán kezdődött a bulizós rész. A srácok kezdtek, előadva az Up All Night-t. Miután lejöttek a színpadról és táncoltunk, mint az őrültek, mindenki mutatott valami őrült mozdulatot, amin a többiek röhöghettek. Már vagy két órája lehettünk a parketten, mikor elkezdtem szédülni, a lábam pedig kicsúszott alólam és Liamnek estem.
-Elfáradtál?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam. Csuklómmal megtöröltem a homlokom, majd körbenézve a teremben megpillantottam egy kijárati ajtót a hátsó kertbe.-Gyere!- kezdtem el húzni az ajtó felé.
Nem szólt semmit, csak követett ki a kertbe. A kezét nem engedtem el, mert így az egész testemet átjárta a melegség. Lassan sétáltunk a kiépített úton, majd egy fa mögött rejtőzködő padra ültem le. Fejem az ölébe fektettem, míg ő a hajammal kezdett el játszani. Már nem szédültem, mégis egy olyan mámorító érzés öntött el, mintha részeg lennék. Bámultam a csillagokat, és amit csak tudtam, kiürítettem a fejemből, hogy egyedül csak arra a személyre tudjak figyelni, aki itt ül most velem.
-8 éves voltam, mikor a mamám rákos betegsége felerősödött. Egyre betegebb lett, egyre többet szenvedett. Egyfolytában kórházban volt, műtötték, gyógyszerekkel tömték. Nagyon féltem, hogy elveszítem, így amikor csak tehettem, meglátogattam. Az állapota egy idő után javulni kezdett, így hazaengedték. Úgy lefogyott, hogy láttam, ahogy a csontján lóg a bőr. Mindig ott voltam, segítettem a papámnak, dédmamámnak, anyumnak, és az összes családtagnak, aki ápolta. Az állapota megint romlott, de most már nem ment be a kórházba. Nem értettem, mi történik, csak azt láttam, hogy mindenki egyre elkeseredettebb körülöttem. Kezdtem én is a szakadék széle felé araszolni. Ahogy romlott a mamám állapota, úgy lett minden a legrosszabb az életemben. Egyre kevesebbet voltam vele. Végignéztem, ahogy a haja szálanként kihull, ahogy az arca egyre beesettebb lesz, ahogy már képtelen akár a kezét felemelni, hogy a hangja az egyik pillanatról a másikra elcsendesül. Végignéztem, ahogy haldoklik, és én nem tehettem semmit. Az utolsó este, mikor ott voltunk, csak köszönni mentem be, utána el is bújtam a könyvek között. Azt mesélték, hogy az estét végig motyogta, de senki sem értette, mit szeretne. A tévében a kedvenc műsorait nézték, de őt nem érdekelte. Végi beszélt valakihez. Én úgy gondolom, imádkozott. Másnap, mikor jövök haza az iskolából, anya kocsija a helyén parkolt, amit már rossz jelnek vettem. Amikor berontottam a házba, csak apát találtam ott. Kérdeztem, hogy mi történt, de ő azt mondta, hogy majd anya elmondja. Aztán anya kijött a szobájukból. Kisírt szemekkel, sápadt arccal közölte velem, hogy mama meghalt. Képzelheted milyen sokkos állapotba kerültem. Ő meg csak sírt, én pedig próbáltam megnyugtatni. Hónapokig sírtam álomba magam esténként. Még mindig gyötör a bűntudat, hogy nem voltam ott az utolsó óráiban- próbáltam visszatartani a könnyeimet, és tovább néztem a csillagokat.- Aztán jött, hogy anya munkahelyén leépítések vették kezdetét. Mindenki rettegett, mert nem tudták, hogy talán ma, vagy holnap veszíti el a munkahelyét. A legjobbakkal kezdve, akik között anya is bent volt, így minden nap fogcsikargatva telt. Egy nap sietek haza az iskolából, mikor anya kocsija megint ott áll a helyén. Rettegve lépek be a házba, ahol megint egy kisírt szemű anyát találok. Azt mondta, hogy dédi is elment. Nem tudom hogyan, de megint én voltam az erős, és vigasztaltam őt. Hetekkel később anya megállapodott a főnökével, hogy felmond. Így hónapokig itthon volt, lézengett a házban. Hetekig tarott, mire megint normálisan kezdett viselkedni. A házat mindig takarította, sütött, főzött, és nekiállt valami munkát keresni. Ez is eltartott pár hétig, de végül sikerült találni egy megfelelőnek tűnőt. Ekkor kezdődött az, hogy a szüleim egyre többet dolgoztam, én pedig magamra lettem utalva. És egyre csak rosszabb lett. A nagynénémet is kirúgták, így a családból szinte már csak az apukám dolgoztott. Utána pedig megint jött a baj. A nagybátyám súlyosan megsérült, napokig élet-halál között volt. Senki sem tudta, hogy álljon a dologhoz, mindenki félt. De közben reménykedett, hogy talán mégis van kegyelem a világon. A szüleim pedig má annyit dolgoztak, vagy éppen el voltak foglalva valamivel, hogy az udvarias szóváltáson kívül már nem is beszéltünk. Egyedüli jó dolog az életemben Bianka, és hogy felvettek abba a suliba, ahol azt csinálhattam, amit szerettem volna.
Pár percig nem hallottam semmit, csak a saját fejemben kavarogtak a gondolatok.
-Lux- szólalt meg végül bánatos hangon Liam. Ahogy a szemeibe néztem, képes lettem volna zokogásban kitörni, hisztirohamot kapni, és örökre elbújni a világ elől. De miatta nem tettem meg. Mert végre azt érzem valakiben, hogy ő megérthet. És ő az az ember.
Liam keze lassan végigszántott az arcomon, és letörölt pár nedves foltot a szemem sarkából. Nem mondta, hogy sajnálja, nem fejezett ki részvétet, de tudtam, hogy ő még nem élt át ehhez foghatót, a szemébe nézve mégis azt láttam, hogy szeretne törődni velem. És én pedig hagyni fogom.
Nem bírtam tovább. Megfogtam az arcát és lehúztam magamhoz. Úgy csókoltam, hogy ne fájjon. Úgy csókolt vissza, hogy elfelejtette velem a fájdalmat. Valami viszont mégis elpattant és a sírás nagy erőkkel tört rám.

Csajos nap egy kis beütéssel

-Csajok!- intett nekünk Aby, és Livvel együtt idesiettek hozzánk.
-El sem fogjátok hinni, hogy mi történt velem!- ugrándozott Liv, még mielőtt megszólalhattunk volna.
-Még nekem sem mesélt semmit, szóval... mi lenne, ha beülnénk egy kávéra, és közben mondanád?
-Köszönöm!- sóhajtott fel hálásan Bia, majd Livet karon ragadva sietett el a legközelebbi kávézóig, mire Aby kérdőn nézett rám.
-Korán kelt- vontam vállat.
Gyorsan a lányok után siettünk, mielőtt még nagyobb kárt tennének bármiben.
-Na?- kérdeztük szinte tökéletesen egyszerre.
Liv arca egyre jobban kipirult, és az izgalomtól egyfolytában remegett.- Zayn...
-Összejöttetek?- kerekedett el a szemem.- Ez fantasztikus!
-Mikor? Hogyan?- lelkesedett Aby is.
-Hol van már a kávém?- morfondírozott Bia, mire mérgesen néztünk rá.- Most mi van? Örülök nektek, meg minden, de mindjárt elalszok...
-Na mindegy. Szóval emlékszel, mikor este telefonáltunk, miután a fiúk hazakísértek minket?
-Ahaa...
-És arra, amikor azt mondtam, hogy inkább megyek aludni, mert már képzelődöm?
-Igen...- vonta fel a szemöldökét Aby.
-Nem képzelődtem. Zayn ott ült az ajtónk előtt.
-Várj. Lemaradtam. De mi történt előtte?- kérdeztem értetlenül.
-Zayn bevallotta, hogy szeret, de én azt mondtam neki, hogy még gondolkodnom kell rajta- támasztotta meg állát a kézfején.
Lassan bólintottam, mire folytatta.
-Kimentem hozzá, hogy mi a fenét keres még itt, ő meg nem volt hajlandó elmenni, amíg be nem vallom, hogy én is szeretem. Ugyan akkor még nem tettem meg, de...
-De mi?- csatlakozott a beszélgetéshez Bia, miután végre megkapta a kávéját.
-Ott aludt nálunk. Nem, nem a szobámban- mondta gyorsan értetlen tekintetünket látva-, a vendégszobában. Este pedig gondolkodtam. Annyi ezerszer csinosabb, okosabb lány van nálam, rajongók, híres emberek, de ő engem választott. Nekem mondta azt, hogy szeret, és miattam kínlódik ezen annyit. Így reggel a szobájába rohantam és akkor, véletlenül nekimentem, így visszadőltünk az ágyba, és megcsókoltam.
-Levegőt vegyél- nevettem el magam, nyugtatásként pedig a kezét simogattam.
-Ez olyan romantikus- somolygott Aby és megölelte barátnőjét.
-És mi van veled és Liammel?- fordult felém Liv.- Ne próbáld meg tagadni, tisztán látszik rajtatok, hogy belehabarodtatok a másikba- nevetett.
-Ez hülyeség! Én nem olyan vagyok, aki elsőre beleszeret valakibe. Előtte muszáj megismernem.
-Nem bízik az emberekben- világosította fel őket Bia.
-De akkor is... Süt róla, hogy tetszel neki.
-Hülyeség- ismételtem meg magam motyogva, és a kezemet kezdtem vizslatni.
-Hagyjátok. Úgyse fogja beismerni- szürcsölte Bia a kávéját.- És mi van veled meg Louissal?
-Régi sztori. Már rég lezártam- mondta Aby és a fogpiszkálókat kezdte piszkálni.
-De ti jártatok, nem?- kérdeztem.
-De. Még mielőtt jelentkezett volna az X-faktorba. Jelentkeztem egy önkéntes táborba, Lengyelországba. Azóta nem láttuk egymást. És mi van veletek, Bianka?
-Harry az utolsó óráit éli. Ajánlom neki, hogy élvezze ki- jelentette ki, mire felnevettünk.
-Ő ébresztette fel- magyaráztam.
-Érthető. Csak ne nézz a szemébe- kacsintott.
-Megpróbálom- nevetett Bia.
-Mehetünk?- kérdezte Aby és már indultunk is a kijárat felé.
Úgy terveztük, hogy csak sétálgatunk az utcákon, és amelyik bolt megtetszik, oda bemegyünk. Na ebből pedig az lett, hogy minden boltba bementünk, minden ruhát kifiguráztunk, de nem vettünk semmit.
Már este felé lehetett, amikor végre találtunk egy olyan boltot, ahol mindenki talált magának valamit.
Nevetve mentünk fel a szállodába. Anyáék még nem voltak itthon. Bementünk a szobába, ahol ledobáltuk a cuccainkat és egymásra dőltünk az ágyon.
-Auu- nevettem fel a súly alatt.
Valahonnan a kupac mélyéről megszólalt egy telefon.
-Zayn üzent. Azt mondja mennyünk le- közölte Liv.
-Verseny a bejáratig- kiáltottam, és elsőként pattantam fel, majd futottam le a lépcsőn.
Mikor már a bejáratnál jártam, diadalmasan fordultam hátra a többiek felé, de elszámítottam magam. Éreztem ahogy esek hátra, de karok ragadtak meg.
-Megvagy- mosolygott Niall.
-Sziasztok- nevettem rájuk.
Az öt fiú gyanúsan összemosolygott, majd kezem-lábam megragadva vittek ki a szállodából.
-Nee!- sikítoztam egyfolytában, de nem voltak hajlandóak letenni. Egészen a parkig cipeltek, ahol ledobtak a tóba.
-Ez hideg- másztam ki a fűre, ahol elterültem.
-Tessék- ült le mellém Liam és rám terítette a pulcsiját.
-Köszi- vacogtam. Lassan felültem és felvettem normálisan is a pulcsit.- Hogy-hogy itt vagytok?
-Csak beszélni szerettünk volna veletek- ültek le hozzánk a többiek.
-Miről?- kérdezte Aby.
-Hogy eljönnétek-e velünk egy összejövetelre- mondta Harry.
-Szívesen- lelkesedett Liv.
-Mikor?- kérdezte Bia.
-Holnap- mondta Niall.- 6-kor jönnénk értetek.
-És mit vegyünk fel?- értetlenkedtem.
-Valami elegánsat- világosított fel Liam.
-Legyetek szexyk!- kacsintott Biankára Harry, aki játékosan belebokszolt a vállába.
-De nálam nehogy!- esett kétségbe Zayn, mire mindenki a földön kezdett fetrengeni.

Reggel

-Hmmmm- mormoltam és átfordultam a másik oldalamra.
Valami íncsiklandó illant járta át a szobát. Nehezen feltápászkodtam és próbáltam kigereblyézni a hajamat az arcomból. Bia mellettem még békésen aludt. Halkan kiosontam a szobából és a nappaliba mentem, követve az illatot. Anya és apa egymás mellett ültek és sporthíreket nézték. Fel nem foghatom, mi olyan érdekes a sportban. Na mindegy.
-Jó reggelt, kincsem!- mosolygott rám apa és lehúzott maga mellé, majd adott egy puszit a fejem búbjára.
-Jó reggelt- ásítottam.- Palacsintaa!
-Igen. Ébreszd fel Biankát is, és ehetünk.
Amikor visszarohantam a  szobába, már nem igen zavart, hogy megzavarom barátnőm álmát. Kicsaptam a szobaajtót, de egy pillanatra megálltam. Bia összegömbölyödve feküdt és a füléhez szorította a telefont. Nem tudom, miért, de a jókedvem csak fokozódott. Lepattantam mellé az ágyra és kikaptam a kezéből a telefont.
-Bocs, Harry, de most fontos reggelizhetnékem van, de Bia nélkül nem kezdhetjük el a ceremóniát- szóltam bele a telefonba gondolkodás nélkül. Úgyis tudtam, hogy ő az. Bianka másnak fel se venné a telefont reggel.
-Neked is szia, Lux!- nevetett bele a telefonba.
Hallottam, hogy valaki a nevemet mondja, majd ahogy a vonal recsegni kezd, és némi dulakodás hangját.
-Most mi van? Összeverekedtetek?- Bia kérdőn nézett rám.- Kihangosítalak, jó?- mikor nem válaszolt, így folytattam- Szerintem megtámadta egy bűzös borz...
-Há! Majd legközelebb!- hallottuk Harry győzedelmes hangját a túloldalról.
-Na mi van, nem sikerült lespriccelnie a borznak?- viccelődött Bia.
-Neeem, csak Liam próbálta megszerezni a telefont.
Hirtelen ledermedtem. Az agyamban viszont egyre gyorsabban zakatoltak a gondolatok. Szerencsére Bia vette az adást és gyorsan elköszönt Harrytől.
-Na mi az a fontos reggelizhetnél?
-Palacsintaa!- jutott eszembe hirtelen, hogy miért is jöttem vissza.
Bianka megfogta a karom, és jelentőségteljesen a szemembe nézett.
-Enyém az első!- húzott le, ő pedig kisprintelt a konyhába.
-Ez nem ér!- futottam utána.
-Hát ezt lekéstétek!- vigyorgott ránk apa lekváros szájjal.
-Bee!- öltöttük ki nyelvünket tökéletesen egyszerre Biával.
-Lányok, üljetek le!- szólt ránk anya parancsoló hangon.- Elmagyarázná valaki, hogy mi volt a tegnap este?
Kérdőn néztem Biankára.
-Pár rész nekem sem világos... Hogy kerültünk haza?
-Harry és Liam hozott haza minket.
-De attól még nekem mindig nem világos ez az egész- ráncolta össze a szemöldökét anya.
Nagyot sóhajtottam, majd elkezdtem magyarázkodni, amiből az lett, hogy Biávan egymás szavába vágva mondtuk a magunkét.
-Kábé ennyi...
-Értem. És ezek után azt várjátok tőlem, hogy engedjelek titeket velük randizni? Hiszen alig ismeritek őket!
-Ugyan anya! Hisz semmit sem tudnának csinálni velünk! Körül vannak véve testőrökkel. Bár eddig még egyet sem láttam.
-Én nem is tőlük féltelek annyira titeket, hanem a sajtótól! Mert én aztán tudom... Egyenesen az arcotokba fognak mászni! A magyar sem a legjobb, de akkor képzeljétek el itt! Sokkalta rosszabb...
-Ne félts minket ennyire!
-De hát...
-Ugyan Leila! Had éljenek egy kicsit!- nézett apa anyára. Anya lemondóan sóhajtott, majd a tányérját kezdte szuggerálni.
-Köszi apa- néztem rá hálásan.- Na, mit csináljunk ma?
-Talán találkozhatnánk Abyvel és Livvel. Elmehetnénk shoppingolni.
-Oké, felhívom őket, aztán mehetünk is.
Megbeszéltük, hol találkozunk, aztán elkészülődtünk, és már mentünk is.

Döbbenet /Liv/

De nem. Nem képzelődtem. Ott ült a lépcsőn, fejét tenyerébe hajtotta és reszketett. Biztosan fázott. Te jó ég! De hülye vagyok!
-Zayn! Mit keresel itt?- rohantam ki az ajtó elé.
Zayn felkapta a fejét és rám nézett. Könnyes volt a szeme.
-Téged- adta a rövid választ.- Én... annyira sajnálom! Olyan egy barom vagyok! Miért nem jöttem rá előbb? Miért...?- állt fel és könnyes szemmel nézett rám.
-Ezt most hagyjuk. Gyere, mert megbetegszel!- megfogtam a kezét és behúztam a házba.- Ha gondolod, aludhatsz a vendégszobában. De menj, fürödj le. Teljesen átfagytál. Hozok törölközőt- siettem el, közben pedig megmutattam, hol van a fürdő.
Mikor mentem vissza a törülközővel, már a zuhany alatt állt.
-Itt hagyom a törülközőt a pulton. A konyhában leszek- mondtam és ki is slisszoltam, mielőtt válaszolni tudott volna.
Csináltam magamnak egy citromos teát, majd az asztalnál ülve néztem, ahogy kavarog a bögrében a gőz.
-Liv- szólított meg, mire összerezzentem.
-Végeztél is?- pattantam fel némi habozás után.- Megmutatom a szobát.
Folyamatosan pörögtem, még véletlenül sem álltam le, nehogy megint rá gondoljak. Csakhogy ez kissé nehéz volt, mivel egyfolytában magamon éreztem a pillantását.
-Liv- próbálkozott újra.
-Jó éjszakát!- mondtam és kisiettem a szobából.
-Neked is- szólt még utánam.

Reggel irtózatos fejfájásra ébredtem. Egész éjszaka nem tudtam aludni, folyamatosan kattogott az agyam. Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, mit érzek. Ha rá gondolok, van, hogy elborzadok, hogy ezt tette velem, de van, hogy elönt a melegség, mert azt mondta, szeret. Én meg csak... aahh!
Nagy nehezen feltápászkodtam és kimentem a konyhába, hogy igyak egy bögre kakaót. Aztán bevillant. Igen, mennyi csinos lánnyal, énekesnőkkel, modellekkel, hírességekkel tudott volna. De nem, mert ő engem várt, engem szeretett! Liv, szeret téged!
A tudat úgy ledöbbentett, hogy megdermedtem. No meg attól is, hogy magamban kiabálok magammal. Na mindegy. Mint villámcsapás, pattantam fel és rohantam a vendégszoba felé.
-Zayn!- rontottam be az ajtón.
Ő éppen szállt volna ki az ágyból, de akkora lendülettel ugrottam a nyakába, hogy mindketten hátrazuhantunk.
-Mi van? Mi történt?- kérdezte félénk mosollyal.
-Ez- suttogtam és megcsókoltam.
Olyan szenvedélyesen csókolt vissza, hogy még szerencse, hogy rajta feküdtem, mert biztos nem álltam volna meg a lábamon.
-Átgondoltad?- húzódott kissé el, hogy bele tudjon nézni a szemembe, közben pedig az arcomat simította végig.
-Át- nyomtam egy puszit az ajkára, aztán behunyt szemmel ráhajtottam a fejem a mellkasára.

Egy próbát megér /Aby/

-Louis- néztem le a kezemre, amit éppen akkor fogott meg-, biztos vagy benne?
-Annyira,mint ahogy a répát szeretem- mondta, én pedig önkéntelenül is elmosolyodtam.- Miért nem akartad, hogy a többiek megtudják?
-Mert nem vagyok már olyan biztos az egészben. Nem láttuk egymást ezer éve. Azt hittem, összejöttél valakivel. Vagyis. Most már nem is tudom, mit hittem.
Louis hosszan nézte az arcomat, majd biztatóan elmosolyodott.
-És nem akarod még egyszer megpróbálni?
Hosszan felsóhajtottam és felnéztem a Holdra.
-Nem tudom. Passz. Fogalmam sincs. Annyi minden változott. De- szóltam gyorsan, mert láttam, hogy Loui csalódottan lehajtotta a fejét, ami nála már nagyon kétségbeejtő-, talán... megpróbálhatjuk újra.
Louis boldogan kapta fel a fejét és nyomott egy puszit az arcomra, mire hangosan felnevettem.
-De maradjon titokban egyenlőre- figyelmeztettem.- Nem akarok felhajtást.
-Titkos randi? Merész- hümmögött.
-Ne bohóckodj!- néztem rá szúrósan.- Mennem kell. Hazaértem- néztem fel a házra.
Nyomtam egy puszit Loui arcára, majd felszaladtam a lépcsőn és bementem a házba.. Alighogy átöltöztem pizsamába, máris zengett a telefon.
-Halló?- szóltam bele.
-Aby- hallottam a nevem a vonal végéről-, nem fogod elhinni, mi történt!
-Nem, nem fogom, amíg el nem mondod- nevettem.
-Zayn...- kezdte, és csak mondta, mondta és mondta.
-Most mit tegyek? Teljesen összezavarodtam- motyogta.
-Liv! Erre vártál egész életedben! És ha valakit, hát téged biztosan szeret! Ő is mondta!- próbáltam lelkesíteni.
-Jó, de... olyan bunkón viselkedtem! Mi van, ha megharagudott rám?
-Zayn? Kétlem- mosolyogtam.- Liv, bízz bennem! Bízz benne! Próbáld meg, nem olyan nehéz- biztattam.
-Rendben- sóhajtott egy nagyot.- De megyek, mert már képzelődöm. Jóéjt- mondta és letette a telefont.

Váratlan vallomás /Liv/

Miután végre földet értünk, Zayn felajánlotta, hogy hazakísér. Ő a gondolataiba merülve sétált mellettem, én pedig a várost néztem.
-Hogy-hogy Londonban laksz?- kérdezte egy idő után, de nem nézett rám.
-Nemsokkal azután, hogy elmentél Bradfordból, a szüleimet ide helyezték át, így költöztünk.
Nem szólt semmit, csak némán merengett mellettem. Felnéztem az útra, ahol millió jármű száguldozott még ilyen késői órán is. Aztán a házakra, onnan pedig az égre. Itt minden olyan más volt mint Bradfordban! Ott minden olyan csendes volt, nyugodt, lassú, egyenletes... Itt meg mindenki pörög, siet valahová, az emberek nyüzsögtek, keresték a helyüket a világban... ahogy én is.
-Megérkeztünk- álltam meg a házunk előtt. A fehérre meszelt falakat anya megpróbálta feldobni a piros muskátlijával, amiket kitett az ablakba. De összességében szép volt. Tartozott hozzá egy kis kert, hogy az öcséim gyakran ki tudjanak jönni az udvarra, anélkül, hogy aggódnunk kéne értük.
Némán álltam és a nyüzsgő életet figyeltem, de most éreztem magamon Zayn tekintetét. De... egyszerűen képtelen voltam ránézni. A gyomromban valami idegesen kezdett kavarogni.
-Hát én akkor- fordultam az ajtó felé és már mentem is volna be, de Zayn az ajtóban elkapott.
-Várj még! Kérlek!- nézett le rám esdekelve.- Csak... had mondjak el valamit!- megfogta az állam és maga felé fordította a fejem. Istenem, mikor került ilyen közel hozzám?- Csak azt szeretném mondani, hogy gondolkoztam. Rengeteget. Amikor még Bradfordban éltünk, nem tűnt fel, de amikor eljöttem, elkezdtél hiányozni. Nagyon. És először nem tudtam, hogy mit is érzek valójában, de aztán rájöttem. Mert folyton csak te jártál a fejemben, még akkor is, mikor szebbnél szebb lányokkal találkoztunk... Liv, szeretlek!
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Annyira meglepődtem, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Egy pillanatra elöntött a boldogság, hogy ilyet mondott nekem, aztán eszembe jutott a múlt, amikor annyitt szenvedtem, mikor elment és egyedül hagyott. Elkeseredetten megráztam a fejem és a szemébe néztem.
-Ez túl sok nekem most. Had gondoljam át- mondtam és becsuktam az ajtót.
Nekidöntöttem az ajtónak a homlokom és még hallottam, ahogy Zayn egy hatalmasat sóhajt, majd egy hatalmasat ver a ház oldalába és azt mondogatja, a fenébe. Aztán lassan lépkedett le a lépcsőn és elment. Ezt már az ablakból figyeltem. Gyorsan előkotortam a telefonomat a táskámból és tárcsáztam a számot. Szükségem volt most egy lelki támaszra.

Hazafelé /Bianka/

Elaludhattam. Arra emlékszem, hogy Harry ölében ülök, fejem a vállán, ő pedig a hajammal játszik. Aztán biztos elaludtam.
Most azt érzem, hogy valaki a karjaiban tart. Fejem erőtlenül hátracsuklott, mire kipattant a szemem.
-Mi történt?-kérdezem.
-Shh! Aludj csak!
-De...-makacskodtam.
-Leszálltunk a London Eye-ról. Most hazaviszünk titeket.
-Lux?
-Ő is elaludt- felelt egy másik hang.
Elmosolyodtam.- Az jó.
Átkaroltam Harry nyakát és a vállába temettem az arcom.
-Megígérsz nekem valamit?- kérdezte.
-Ühüm. Mit?- néztem fel az arcára.
Szemei olyan ártatlanok voltak, olyan őszinték, hogy még szorosabban öleltem a nyakát.
-Soha többé ne veszekedjünk!
Belecsókoltam a nyakába.- Soha.
2 perce sétáltunk, miután Harry újból megszólalt.
-Nem azért, de szerintem nem kéne elaludnod. Nem hiszem, hogy jó néven vennék, ha így vinnénk titeket haza. És Lux amúgy is alszik.
-Oké. De akkor tegyél le, mert visszaalszom- kértem.
-Muszáj? Ez így olyan jó- húzta el a száját, de ajkának vége felfelé görbült.
-Majd foghatod a kezem- kuncogtam.
-Oké- sóhajtott lemondóan.
Leengedett a két lábamra. Először kicsit imbolyogtam, de aztán sikerült megtalálnom az egyensúlyomat. Összekulcsoltam az ujjainkat és szorosan hozzábújtam.
-Hol vannak a többiek?- kérdeztem, mert Liamen és Luxon kívül nem láttam senkit.
-Zayn, Louis és Niall hazaviszik a lányokat.
-Megérkeztünk- állt meg Liam a karjaiban alvó Luxal.
-Gyertek- mondom és agam után húzom Harryt.
-Lux? Bianka?- jött a hang a lakás belsejéből.
-Szia Leila!- köszöntem és levettem a cipőmet.- Bocs, hogy késtünk, de fennragadtunk a London Eye tetején.
-Örülök, hogy jól vagytok, de reggel még elbeszélgetünk- fonta össze a karját, de a szája egy kis szegletében ott bujkált a mosoly.
-Öhm, elnézést, de hová tehetném le Luxot?- kérdezte Liam.
-Lux?- fordult felém kérdőn Leila.
-Sok mindent kell megbeszélnünk reggel- mosolyodtam el kínosan.- A középső ajtó a mi szobánk- mutattam az irányt.
Megszorítottam Harry kezét, mert gondoltam, kicsit feszélyezve érzi magát.
-Leila, bemutatom a barátomat...
-A barátod? Harry Styles a barátod?- kerekedett el a szeme.
-Te tudod, hogy kicsoda?- csodálkoztam én is.
-Ühm, Bija- szólt Harry -, esetleg lehetne úgy, hogy én is értsem?
-Jajj, bocsánat!- csak most esett le, hogy magyarul beszélünk.- Arról volt szó, hogy tudja, ki vagy.
-Tényleg? Ez klassz!- vidult fel Harry és egyből pörögni kezdett a nyelve.- Honnan tudja? Talán rajongónk? Szeret minket? Jó, ha az ön korosztályának is bejön a zenénk.
-Újságíró vagyok, és rólatok kellett írnom egy cikket- vont vállat.
-Oh- biggyesztette le a száját Harry.
Liam hátrált ki a szobából és halkan becsukta az ajtót.
-Alszik- mondta, majd Harryhez fordult.- Mennünk kell, késő van.
-Te biztos Liam Payne vagy- mondta Leila.
-Igen. Ön pedig...- vonta fel a szemöldökét Liam.
-Leila Harang. Lux- itt jelentőségteljesen rám nézett- anyukája.
-Üdvözlöm- rázott vele kezet Liam.- De tényleg mennünk kell. Holnap fotózás és interjú lesz.
-Öööööhh. Ne is mondd- takarta le szemét fáradtan Harry.
-Kikísérem őket, oké? Nyugodtan feküdj le- mondtam és már mentem is a fiúk után.
-Megyek, fogok taxit. Jóéjt, Bianka- köszönt el Liam és magunkra hagyott minket.
-Neked is!- kiáltottam utána.
Szembefordultam Harryvel, aki megfogta mindkét kezem.
-Holnap tényleg nem érsz rá?
-Nem- rázta meg szomorúan a fejét.
Fölemeltem a kezeinket és egyenként összefontam az ujjainkat. Rám nézett zöldes szemeivel és olyan felhőtlennek tűnt, ahogy itt állunk kéz a kézben. Aztán magához húzott és olyan lágyan, finomat érintette az ajkam, hogy úgy éreztem, fizikai fájdalmat okozna tőle elszakadni. De muszáj volt, mert akkorát ásítottam, hogy majd' bekaptam, mire hangosan felnevetett.
-Feküdj le- mondta és homlokát nekidöntötte az enyémnek.
-Akkor menj el- mosolyodtam el gúnyosan.
Akkorát csaptam a fenekére, hogy megugrott, én meg egy jót kuncogtam rajta. Kiöltötte  rám a nyelvét, aztán intett egyet és elment.

Fent a magasban...

Boldog húsvétot mindenkinek! ^-^ Remélem tetszeni fog!*-*

Miután megebédeltünk (Niall 3 adag kaját benyomott!), megbeszéltük, hogy a srácok tartanak nekünk egy városnézést. És persze a lányok, Liv és Aby is jön velünk. Az ebéd nagyon jól telt. Rengeteget nevettünk, mindenki minket nézett. Persze nem dobhattak ki minket, mert ugye az hogy nézne ki, hogy a világhírű bandát kitoloncolják az épületből? Egyből leesne a vendégek száma. Na mindegy.
Nagyon elcsodálkoztam a fiúkon. Még mindig játszanak az étellel. Harry felsorakoztatta a krumplikatonáit és megtámadta Zaynt. Zayn persze ezt nem hagyhatta szó nélkül és ellen hadjáratot indított. Aztán Niall is bekapcsolódott a háborúba és tucatszámra ette a katonák fejét. Louis pedig új frontot létrehozva répával támadta az ellenséget. Amit nem tudok, hogy hogyan került hozzá répa. Liam persze nem volt hajlandó beszállni a háborúba, ezért a fiúk úgy döntöttek, ő a fő ellenség, ezért mindenféle étellel megdobálták. Szegény. Mi a lányokkal csak nevettünk rajtuk és vihogva próbáltuk leállítani őket. Nem sok sikerrel.
-Induljunk, jó?- mondta Louis és intett a pincérnek.
-Mindennel meg vannak elégedve?- kérdezte udvariasan a pincér.
-Természetesen. Életemben nem ettem még ilyen finomat- felelte Louis direkt mélyebb, sokkal mélyebb hangon.
A szám elé kaptam a kezem és beleharaptam az ujjamba, nehogy elnevessem magam. Látszólag a többiek is nehezen bírták.
-Indulnunk kell!- lökdöste Aby Louis vállát és próbálta nem elröhögni magát.
-Igazad van, milady. El fogunk késni a kutyakiállításról. Még be kell mennünk a kutyaszalonba a pudlinkért! Remélem nem keverték megint össze a lazacot a babapopsi rózsaszínnel!
Eddig bírtuk Mindenki felugrott a székről és rohant az ajtó felé, hogy még idejében kiérjünk.
-Louis, gyere már!- rohantam vissza az épületbe és megpróbáltam kirángatni, mert még mindig a szerencsétlen pincérnek magyarázott.
-De még nem meséltem el, amikor...- próbált tiltakozni.
-Majd legközelebb- mondtam és már a lépcsőn húztam lefelé.
Mikor végre elengedtem, boldogan szökdécselt oda a többiekhez, akik szinte már a földön fetrengtek.
-Mindig ilyen?- kérdeztem mosolyogva Liamet, mikor odajött hozzám.
-Ohh, ez még csak a kezdet!- mosolygott vissza.
Mikor végre sikerült felkaparni a többieket a földről, Louis eldöntötte, hogy menjünk el várost nézni.
-Hölgyeim- lépett oda hozzám és Abyhez, majd karon fogott minket és elindultunk.
-Hé!- kiáltott utánunk Liam és már ott is volt mellettem.
Összenéztem Abyvel, majd elkezdtünk kuncogni. Lou pedig gyorsan felmérte a helyzetet és lányosan felkacagott, mire Liam szúrós pillantásokat küldött felé.
-Várj!- torpantam meg hirtelen, mire Lou majdnem elesett. Liamhez fordultam.- Hol van Bia és Harry?
Liam ijedten kapta hátra a fejét, mintha attól félne, hogy már sikerült teljesen megkopasztaniuk egymást. Döbbenetemre, mikor odanéztem együtt nevettek valamin.
-Ne már!- nevetett Bianka és Harrybe támaszkodott, hogy nehogy elessen.
Mosolyogva Liamre néztem. Ő féloldalas mosolyával megint megajándékozott. Odanéztem Liv, Zayn és Niall felé, hogy ők mit csinálnak, de ők is nagyon elvoltak magukkal. Liv éppen menetiránynak háttal haladt és nevetve magyarázott valami bonyolult kézmozdulatot a fiúknak Zayn kezét fogva.
-Megérkeztünk!- kiáltotta el magát hirtelen Louis.- Katonák, sorakozó!
Először mindenki döbbenten nézett, de mikor láttuk, hogy Loui komolyan gondolja, beálltunk magassági sorrend szerint. Harry, Liam- kő-papír-ollóval döntötték el, hogy ki álljon legelöl, és hát Harry nyert. Aztán Zayn, Aby, én, Niall, Liv, majd Bia. Louis elkezdett valamit matatni a telóján.
-Oké, most mosolyt kérek!- utasított Lou.
Mindenki kedvesen mosolyog a kamerába.
-Jó, most mindenki vaduljon!- utasított a kapitány.
Liam megfogta Harry arcát és elkezdte húzogatni, mint ahogy az öreg nénik szokták; Zayn felkapta Livet, aki vadul próbált tiltakozni; mi Abyvel és Biával pedig Niallt emeltük meg fekvő helyzetben.
-Mondjátok, galaaamb!- kiáltott Louis.
-Mi? Hol?- ijedt meg Niall és elkezdett kapálózni, mire nem bírtuk tovább tartani és kiesett a kezünkből.
-Ott! Galamb!- mutatott Aby úgy 10 méterre tőlünk.
-Galaaamb!- üvöltötte Harry és vigyorgó fejjel kezdett rohanni a galambok felé.
-Harryyy!- kiáltotta Lou és utána eredt.
-Lou, Harry!- futott utánuk Liam és Zayn.
Összenéztünk a lányokkal és nevetve ráztuk a fejünket.
-Gyerekek!- nézett utánuk Aby.- De... hé! Ezek meg hogy jutottak el odáig?
-Hogy?- kaptuk oda a fejünket.- Hé! Srácok, várjatok!- sprinteltünk utánuk, mert úgy elhúztak, mint a versenylovak.
Ott rohangáltunk fel-alá galambokat kergetve, totál hülyét csinálva magunkból. De nem érdekelt. Jól éreztük magunkat, ez a lényeg.
-Kevinnek fogom hívni- mutatott Louis egy szürke galambra, aminek a farktollai fehérek voltak.
-Wááá!- rohant felé Zayn, ezzel elijesztve a galambot.
-Neeeeeee! Kevin! Soha nem foglak elfelejteni!- nézett az ég felé Loui és drámaian a kezét nyújtotta az éppen messzire repülő madár után.
-Semmi baj! Ha igazán szeret visszajön- ölelte át barátját Harry, aki a nyakába borult.
Mikor meguntuk a madarak üldözését, kitaláltuk, hogy elmegyünk a Madame Tussaud's-ba. Persze a fiúk lévén nem kellett sorba állnunk, így hamarabb bejutottunk. Már aki.
-Hol van Liv?- kérdezte Zayn és a tömeget kezdte vizslatni, hátha megtalálja az elveszett lányt.
-Liiiiiv!- kerestük.
A sikítozó tömegben kissé nehéz volt megtalálni, mert mindenki nyomult előre, hogy autógrammot vagy egy közös képet kérjenek a srácoktól.
-Nézzétek, ott van!- mutatott Bia az egyik kirakat felé, ahol Liv éppen mereven szuggerált egy cipőt.
-Liv!- szaladt oda hozzá Zayn é gyorsan idehozta, hogy minél előbb bejussunk a tömegből.
-Jajj, bocsii! Csak olyan cuki cipőt láttam és hát tudjátok, muszáj volt...- magyarázkodott, de egy idő után elfogyott a levegője.
-Értem én- fogta meg a vállát egyetértően Louis.- De most menjünk.
A fiúk körbevezettek minket. Láttuk Obamát, Gandhit, Sheakspearet, Hamiltont, Brad Pittet, Robert Pattinsont, Jack Sparrowt, Amy Winehouset, Angelina Joliet, Hitlert, és még sorolhatnám. Csináltunk egy csomó képet, röhögtünk egymáson, ahogy idióta pozícióban beáll egy-egy híresség mögé. Végigmentünk az idővonaton, legalábbis Bia így nevezte el, mert különböző időkön vitt minket keresztül.
-Hú, srácok, van egy fenomenális ötletem!- ugrottam eléjük.- Menjünk be a horror-részlegre!
-Jé, ezt el is felejtettem!- fogta a fejét Niall.
-Szerintem ezt nem kéne- aggodalmaskodott Liv.
-Szerintem se- értett egyet Bia és odaállt Liv mellé.
-Csak nem megijedtél?- cukkolta Harry.
-Én? Csak nem gondolod!- nevetett Bia.- Te sokkal jobban félsz, mint én!- Látom, hogy remeg a térded.
-Kizárt! Én nem félek semmitől- makacskodott Harry.
-Úgy fogsz sikítozni, mint egy kislány!- piszkálta Bia.
Liamre néztem és lemondóan sóhajtottam. Ezek soha nem fognak felnőni?
Végül eldöntöttük, hogy bemegyünk. Beletelt egy kis időbe, mert a gerlepár nem igen akarta abbahagyni a vitatkozást.
-Ha nagyon félsz megfoghatod a kezem- kacsintott Biára Harry.
-Pff. Na persze- húzta fel az orrát és elindult legelöl, mögötte pedig elmaradhatlanul Harry, csak hogy tovább tudja cukkolni.
Elindultam utánuk Liammel, hogy még idejében szét tudjam őket választani, hogyha esetleg tettlegessé fajulna a dolog. Ismét.
Hihetetlen volt! Az egész olyan volt, mint egy nagy labirintus, csak itt egy folyosó volt végig. Mindenhonnan sikolyokat, vad ugatásokat, félelmetes kacajokat hallottunk. Volt több folyosó is, ahol különböző kínzóeszközöket mutattak be. De olyan is volt, hogy fátyolfüggönyökkel eltakart falakból nyúltak ki rothadó kezek és azok érintették meg a hátam. Úgy megijedtem, hogy Liam karjaiba ugrottam és a vállába temettem az arcom.
-Ó édes Istenem!- motyogtam.
Éreztem, ahogy a vér kifut az arcomból.
-Nyugi, semmi baj! Én majd megvédelek- motyogta Liam és lágyan simogatta a hajam, de a hangjából éreztem, hogy mosolyog.
-Ez nem vicces, ne mosolyogj!- szóltam rá.
Megfogta a kezem, majd így haladtunk tovább.
-Ááááá!- sikított fel Bia előttem és Harry nyakába ugrott.
-Na mi van? A nyakam kell, de a kezemet nem fogadod el?- vigyorgott le a lányra.
Mikor Bianka észrevette, hogy mit csinál, elengedte a fiú nyakát, kihúzta magát, megkerülte, majd egyenesen belökte az egyik függönybe, ahonnét előbb ugrott ki a zombi-alak. Harry úgy szaladt ki onnét, mint egy kisgyerek. Fülét-farkát behúzva rohant a kijárat felé. Olyan jót nevettünk rajta, hogy még a holtat játszó emberke is elnevette magát.
-Ügyes kislány- dicsérte meg barátnőmet.
-Köszönöm- vigyorgott Bia és belecsapott a zombi tenyerébe, akinek leesett a karja.
Bianka arca teljesen elfehéredett és a lábai is mintha megroggyantak kissé.
-Mennem kell- mondta és már el is tűnt a kijáratot keresve.
Mikor mind kiértünk- Liv kissé sokkot kapott- Biát és Harryt a földön találtuk egymás mellett és a falat támasztották. Mindkettejük kezében egy-egy üveg víz.
-Jól vagytok?- kérdezte Liam és felhúzta őket a földről.
-Igen. Csak menjünk innen, oké?- kérte Harry, Bianka pedig egyetértően bólogatott.
-És most?- kérdeztem.
-Menjünk fel a London Eye-re! Olyan rég voltam már ott! Ráadásul sötétedés után gyönyörű a kilátás. Minden meg van világítva- ajánlotta Aby.
-Nem fognak a szüleid megharagudni, ha olyan sokáig kimaradunk?- nézett rám Bia.
-Nem tudom. Megkérdezem, oké? Csak egy pillanat!- mondtam, majd kissé félrevonultam, hogy halljak valamit.
-Halló?- szólt bele a telefonba anya.
-Szia, anyu, én vagyok! Csak azt szeretném megkérdezni, hogy nem baj, ha későn érünk vissza a hotelba? A többiek körbevezetnek a városban és most fel aka...- nem tudtam befejezni, mert félbeszakított.
-Kik azok a többiek? Luca, mibe keveredtetek bele? Valami bajotok esett?- aggodalmaskodott.
Jellemző. Anya mindig túldramatizálja a dolgokat.
-Jézusom, anya, semmi bajunk. Csak megismerkedtünk pár emberrel és ők most körbevezetnek a városon.
-De kik azok az emberek? Luca, neveket akarok!
Sóhajtottam egy nagyot, majd gyorsan elhadartam a neveket a lányokéval kezdve a srácokéig.
-Várjunk csak! Harry Styles? Zayn Malik? Ők nem a One Direction tagjai?- kérdezte.
Elakadtam. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni.
-Te... hát ezt meg honnét tudod? Még én sem hallottam róluk!- értetlenkedtem.
-Tavaly róluk kellett cikket írnom- magyarázta anya.
Persze. Anyu újságíró. Ha kap egy témát nem végez félmunkát.
-Na? Elengedsz?- kérdeztem és suttyomban keresztbe tettem a két ujjam.
-Rendben. De vigyázzatok magatokra!- adta be a derekát.
-Köszönöm! Szeretlek- köszöntem el tőle.
-Én is téged, angyalom- azzal letette.
-Na?- kérdezte Bia, mikor visszamentem hozzájuk.
-Elengedett- mosolyogtam rá.
-Klassz!- mondta és már rohant is ki az épületből a többiekkel együtt.
Mi Liammel lassan sétáltunk ki az épületből a többiek után.
-Mennyi idős vagy?- kérdezte felém sandítva.
-Nem mindegy? Nem a kor teszi az embert- vontam vállat.
-De. Igazad van- sóhajtott.
Beletelt egy kis időbe, mire odaértünk a kitervelt helyre. Kicsit kellemetlen érzés volt, hogy velünk kivételeznek, mások meg sikítozva akarnak bejutni velünk egy kapszulába.
-Nem rossz érzés az, hogy mindig kivételeznek veletek?- kérdeztem kissé kínosan érezve magam.
-Először kifejezetten élveztük. Mindenki vágyik egy kis figyelemre- válaszolt Zayn.
-De ekkorára?- hitetlenkedtem, mire csak megrántotta a vállát.
-Aztán kezdett frusztráló lenni a sok rajongó- magyarázott tovább Harry.
-Nekem ez nagyon rossz. Hiszen nem vagyunk mások, mint ők. Mi csak a hangunk miatt vagyunk híresek. De hány felfedezetlen ember él még a világon, aki nagyon tehetséges? Bármiben? Nekik miért nem jár ki ugyanez a bánásmód?- vallotta Liam.
Ránéztem és szomorúan rámosolyogtam. Kissé meghatott.
-Ez szép dolog.
Mikor végre sikerült megfékezni a rajongókat, bejutottunk a számunkra kijelölt kapszulába. És ahogy haladtunk felfelé, csodálatos látvány tárult a szemünk elé! Hihetetlen volt! A város, a fények, a tömeg alattunk! Elképesztő látvány.
-Olyan, mintha repülnék!- próbáltam szavakba önteni, hogy mit is érzek most.
-Csodálatos, ugye?- kérdezte Liam és mögém lépve megfogta a derekam.
Az egész testemben melegség áradt szét. Még sosem éreztem magam ilyen boldognak. Csak nem szerelem?- kérdeztem magamtól, mire önkéntelenül is elmosolyodtam. Felnéztem Liamre, aki csodállattal nézte az alattunk elterülő tájat. Olyan gyönyörű volt, ahogy nézett a semmiségbe. Mintha soha semmi gondja nem lenne. Egyszerűen beleillett a képbe.
Nyomtam egy puszit az arcára. Lassan felém nézett és olyan boldogan mosolygott le rám, mint még soha senki.

/Bianka/

A fülke padlóján ültem, fejem a falnak támasztva. Ahogy elnéztem a többieket, mindenki olyan felhőtlennek tűnt. Aby Louiszal és Niallel, Liv Zaynnel, Lux pedig Liammel. Mosolyognom kellett. Lehet, hogy barátnőmre rátalált a szerelem? Ahogy ott álltak egymás mögött, Liam Lux derekát ölelve, mosolyogva beszélgetve, olyan szívmelengető látvány volt, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam. Aztán tekintetem Harryre tévedt, mire mosolyom egyből lehervadt. Vajon mit gondol, ki ő, hogy így viselkedhet velem? Vajon mit érez, hogy mégis így viselkedik? Mit érez irántam? Mert ha én gondolok rá, olyan idegesen érzem magam, nem tudom, hogy mit is tehetnék. De közben olyan jóllét kerít hatalmába! És amikor megcsókolt, ilyen bizsergést még sohasem éreztem! De... várjunk csak! Miért gondolkozom én ilyen dolgokon? Hiszen ki nem állhatom! De a szemem még véletlen sem tudnám levenni róla. Pff.
Még véletlen sem jött volna ide hozzám. Mindig odacsapódott valamelyik pároshoz és kicsit sem mutatta, hogy érdeklem. Utolsónak Liamékhez ment oda. Láttam, hogy átadnak neki egy zacskót, majd Lux határozottan néz rá.
Mikor végre sikerült elszakítanom róla a pillantásomat, a városban gyönyörködtem. Hihetetlen ez a város! Itt mindenki olyan szabad, olyan boldog! Mintha semmi súly nem nyomná a vállát.
Már majdnem elaludtam, amikor valaki lágyan végigsimított az arcomon. Lassan az illető felé néztem. Meg sem lepődtem. Most már semmin.
-Felébresztettelek?- kérdezte halkan.
-Nem. Még el sem aludtam. De majdnem- döntöttem hátra a fejem.
-Most ezzel megint mire célzol?- kérdezte durcásan.
Olyan aranyos volt! Mint egy kisgyerek, aki nem kapja meg azt, amit szeretne. Lux szerint én is aranyos vagyok ilyenkor. Régen rengeteget nevetett rajtam. Én meg nem értettem, hogy lehet valaki ilyenkor aranyos. De most már értem.
Halkan felkuncogtam, mire szúrós pillantást küldött felém.
-Álmos vagy?- kérdeztem, mire fújt egy nagyot.
-Nagy- on, akarta mondani, de nem tudta befejezni.
Ugyanis az óriáskereket egyhatalmas rántással megállt.
-Úristen! Ez meg mi volt?- néztem ijedten Harryre.
-Nem tudom- rázta a fejét és ő is ijedten kapkodta a fejét.
A többiek is eléggé összezavarodtak. Liv Abyt szorongatta, miközben Zayn, Louis és Niall próbálták nyugtatgatni egymást. Lux Liam kezét szorongatta, aki még szorosabban ölelte a derekát.
Visszafojtott lélegzettel néztem lefelé és próbáltam nem elképzelni, ahogy lezuhanunk...
Egy kéz szorította meg az enyémet. Harry. Biztatóan rám mosolygott.
-Semmi baj nem lesz.
-Tisztelt utasaink! Szíves elnézésüket kérjük, de az egyik rendszer meghibásodott, így nem tudjuk, mikor fog a London Eye ismét elindulni. Addig is még egyszer elnézésüket kérjük- mondta be fölöttünk a hangosbemondó.
-Na látod! Nincs semmi baj!- mondta Harry és magához húzva megölelt.
Most az egyszer nem tiltakoztam. Olyan jó érzés volt tudni, hogy törődik velem, ráadásul ma meghalni sem fogunk. Juppé. Ahogy lassan megint normális lett a pulzusom, megint rám tört a fáradság. Fejem Harry vállára döntöttem, aki simogatni kezdte a hajam.
-Tulajdonképpen miért is veszekszünk mi egyfolytában?- kérdezte kíváncsian.
-Nem tudom- sóhajtottam.- Talán... nem tudom. Nem tudom, hogy mit gondoljak rólad. Amit ma reggel tettél...
-Nem bántam meg, ha erre gondolsz- nézett a szemembe.-  Életem legjobb csókja volt.
-Nekem is- mosolyogtam rá.
-Na látod! Semmi értelme annak, amit csinálunk! És nézd mi van nálam!- kacsintott rám és előhúzta a zsebéből azt a zacskót, amit még Liam adott neki.
-Gumimaciii!- vidultam fel és már bele is markoltam a zacskó tartalmába.- Finom!- nyammogtam.
-Szerintem is!- nyammogott vissza Harry.
Mikor végre elrágtam a cukrokat, nyomtam egy cuppanós puszit Harry arcára.
-Köszönök. Mindent- mondtam őszintén.
-Oké. Akkor most én jövök- mondta Harry.
Lágyan megfogta az arcom, majd nyomott egy puszit a számra. Kissé elhúzódott, hogy felmérje a reakcióm. Elmosolyodtam, mire most rendesen megcsókolt. Olyan bizsergés áradt szét a testemben, amit még sohasem éreztem. Olyan tűzzel csókolt, mintha így akart volna megismerni. Mikor elhúzódtam, hogy levegőhöz jussak, szorosan magához ölelt.
-Hülyeség lenne azt mondani, hogy szeretlek?- kérdeztem kicsit félve.
-Nem- nevetett.- De akkor te előbb mondanád, mint én. Pedig én szerettem volna először kimondani.
-Akkor mond!- kértem.
-Szeretlek- suttogta.
-Nem hiszem el- mondtam kihívóan.
Újra megcsókolt, most lágyan, szinte már szerelmesen csókolt.
-Szeretlek!- mondta hangosabban.
Szeme olyan ártatlanul csillogott, hogy hittem neki.
-Én is téged- feleltem.
Ekkor fütty- és tapsvihar tört ki. Körülnéztem és láttam, hogy a többiek örvendenek. Belepirultam a gondolatba, hogy a többiek végignézték a mi kis szappanoperánk...
És ekkor egy hatalmas rántással újra elindult az óriáskerék.

Fent a magasban... /Részlet/

/Bianka/

A fülke padlóján ültem, fejem a falnak támasztva. Ahogy elnéztem a többieket, mindenki olyan felhőtlennek tűnt. Aby Louiszal, Liv Zaynnel, Lux pedig Liammel. Mosolyognom kellett. Lehet, hogy barátnőmre rátalált a szerelem? Ahogy ott álltak egymás mögött, Liam Lux derekát ölelve, mosolyogva beszélgetve, olyan szívmelengető látvány volt, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam. Aztán tekintetem Harryre tévedt, mire mosolyom egyből lehervadt. Vajon mit gondol, ki ő, hogy így viselkedhet velem? Vajon mit érez, hogy mégis így viselkedik? Mit érez irántam? Mert ha én gondolok rá, olyan idegesen érzem magam, nem tudom, hogy mit is tehetnék. De közben olyan jóllét kerít hatalmába! És amikor megcsókolt, ilyen bizsergést még sohasem éreztem! De... várjunk csak! Miért gondolkozom én ilyen dolgokon? Hiszen ki nem állhatom! De a szemem még véletlen sem tudnám levenni róla. Pff.
Még véletlen sem jött volna ide hozzám. Mindig odacsapódott valamelyik pároshoz és kicsit sem mutatta, hogy érdeklem. Utolsónak Liamékhez ment oda. Láttam, hogy átadnak neki egy zacskót, majd Lux határozottan néz rá.
Mikor végre sikerült elszakítanom róla a pillantásomat, a városban gyönyörködtem. Hihetetlen ez a város! Itt mindenki olyan szabad, olyan boldog! Mintha semmi súly nem nyomná a vállát.
Már majdnem elaludtam, amikor valaki lágyan végigsimított az arcomon. Lassan az illető felé néztem. Meg sem lepődtem. Most már semmin.
-Felébresztettelek?- kérdezte halkan.
-Nem. Még el sem aludtam. De majdnem- döntöttem hátra a fejem.
-Most ezzel megint mire célzol?- kérdezte durcásan.
Olyan aranyos volt! Mint egy kisgyerek, aki nem kapja meg azt, amit szeretne. Lux szerint én is aranyos vagyok ilyenkor. Régen rengeteget nevetett rajtam. Én meg nem értettem, hogy lehet valaki ilyenkor aranyos. De most már értem.
Halkan felkuncogtam, mire szúrós pillantást küldött felém.
-Álmos vagy?- kérdeztem, mire fújt egy nagyot.
-Nagy- on, akarta mondani, de nem tudta befejezni.
Ugyanis az óriáskereket egy ...

 Jó olvasást mindenkinek! Remélem felcsigáztam a kedélyeket! :DD

Bociiiiiiiiii!!!

Aaaaannyira sajnálom, hogy eddig nem hoztam új fejezetet! Egy kissé elszomorodtam magamon, nem tudom, hogy mi történt velem! :( De egy dolog teljesen kikészít: a gépelés. Teljesen kifordul tőle a csuklóm, és nagyon fáj a kezem.
DE!
Bár 1/4 12 van, mindjárt éjfél, én nekiláttam írni, és hihetetlen érzés ismét elmerülni a gondolataimban és mindent kiadni magamból! :D És megígérem, amilyen hamar csak tudom, hozom a kövi fejezetet! És jóóóóóó hosszú lesz! Pluszban még Harry rajongók örülhetnek majd... ^-^ De azért remélem mindenkinek tetszeni fog, és nem haragudtok rám, amiért ennyit kellett várnotok!
Előre is köszönöm minden egyes követőmnek! *-*
xoxo: Lux

Dííííííííííj!! *-*

nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönööm! Little Miss Muffet és Secretgirls . örök hála!^-^ és mellesleg ti is siethetnétek a kövi résszel! :D

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3. Írj 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 írónak linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogukon!!  

1. az írás a mindenem! *-*
2. szeretem, ha elismernek
3. soko-soko-sokoládéé! :D
4. imádom a barátaimat! ők mindig inspirálnak! ^-^
5. sokszor hajmosás közben jönnek a legjobb ötletek. hehe ;)
6. a macskámtól néha frászt kapok! xD

és az öt íróm :D :

• Bius
• Panka
• pandamacy
• Johanna
• Alexa L. Wozde 

szeretném őket kérni és biztatni, hogy sose hagyják abba az írást, mert a történeteik egyszerűen magával ragadnak! és nem csak engem, hanem több tucat embert! szóval hajrá! ^-^