Hivatalos este

-Gyere- húzott fel a padról, majd szorosan magához ölelt. Esetlenül kapaszkodtam a nyakába, de ő akkor is magabiztosan vezetett végig az ösvényen, hátrafelé egy kis kapuhoz. Nem éppen volt forgalmas itt az út, de mégis kocsik sorakoztak az út mentén. Liam behúzott az egyik ilyen hátsó ülésére. Bemondott egy címet, majd az ölébe fektetett és lágyan simogatni kezdte az arcomat.
Éreztem, hogy elkezdek remegni, mire még szorosabban tartott magához, és még egy dalt is elkezdett dúdolni nekem. Mikor megérkeztünk a címre, gyorsan kifizette a taxit, majd a karjaiban vitt be a lakásba, mert mikor megpróbáltam lábra állni, összecsuklottam. Fogalmam sem volt, hol lehettünk, de mindenesetre a megnyugtató rendetlenség itt is jelen volt. Felvitt egy szobába, ahol lefektetett at ágyba, utána pedig szorosan mellém bújt. A reszketés csak nem akart abbamaradni, ezért megkértem, hogy hozzon nekem valami normális ruhát. Miután segített átöltözni egy rövidnadrágba és egy kék kötött pulcsiba, ő is átvett egy boxert és egy trikót, majd visszabújt mellém az ágyba, és magunkra terítette a takarót.
-Próbálj meg aludni- suttogta a fülembe és.
-Nem tudok- néztem fel nyugtalankodó sötét szemeibe.
Egy ideig csendben feküdtünk még egymás mellett, majd megint elkezdtem mesélni.
-Emlékszel, hogy először nem akartam elmondani semmit? Azért volt, mert már túl sokan vertek át az életben, és nem akartam többet csalódni. Úgy szerettem volna végre egy olyan embert magam mellett tudni, aki nem ismer, mégsem ítélkezik. És te ilyen voltál. Akkor is megértettél.
-Mert te teljesen más voltál, mint azok a lányok, akikkel eddig találkoztam. Ők egyből a nyakamba ugrottak, mikor találkoztunk, de te... emlékszel? Az Eiffel-torony tetején? Elfutottál- nevetett fel.- Azok a lányok olyan kiszámíthatóak, rád meg egyszerűen nem tudtam hogy tekinteni. Erősnek próbáltad mutatni magad, de közben mégis olyan törékeny voltál...- suttogta és elkezdte simogatni az arcom, de olyan lágyan, hogy alig ért hozzám. Megfogtam a kezét, majd odaszorítottam az arcomhoz, ami elkezdett lángolni.megint
-Nem tudok összetörni... Tudod hányan próbálták már?- nevettem fel keserűen.
Szomorú szemekkel nézett le rám, miközben az arcát fürkésztem. Olyan közel volt az enyémhez... alig pár centire... az ajkai hirtelen olyan csábítóak lettek... Mikor észrevette, hogy a száját nézem, annak szélei jólesően megindultak felfelé. Lassan megindult felém, de nem tudva a reakciómat, habozott. Mikor reménykedve elmosolyodtam, ő lágyan ráhelyezte ajkait az enyémre és finoman csókolni kezdett. Mintha így akarna bocsánatot kérni azért, hogy eddig nem volt mellettem, és nem tudott vigyázni rám. Kezem felcsúsztattam a mellkasán, nyakán, majd lassan beletúrtam rövid hajába.
Halkan felsóhajtott, majd egyre jobban elmélyítette a csókunkat. Keze lassan felcsúszott a pulcsi alá és a hátamat kezdte el simogatni, amitől libabőrös lettem. Szorosabban húzott magához, de kezemet rácsúsztatva mellkasára, kicsit eltoltam magamtól.
-Ezt nem most kéne...- suttogtam bebújva az álla alá.
Halkan morogni kezdett, mire felkuncogtam.
-Jaj- nyilallt belém a felismerés.- Hol a táskám?
-Ott van a széken- mutatott egy íróasztal felé, miközben másik kezével eltakarta az arcát.
Halkan feltápászkodtam és írtam egy üzenetet Biának és anyunak, hogy jól vagyok, és hogy ne várjanak rám ma este.
Lenémítottam a telefont, mert tudom, hogy a többiek képesek arra, hogy megzavarják édes álmomat. Visszabújtam Liam mellé, aki ugyan már félálomban volt, de szorosan magához ölelt és nyomott még egy gyors puszit a számra, majd mindketten elaludtunk.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki játszik a hajammal.
-Hanemhagyodabbamegeszlekreggelire- motyogtam álmosan, majd átfordulva a másik oldalamra megérintettem az arcát. Szerencsére csak azt hitte, hogy megsimogatom, ezért elég váratlanul érte, hogy megfogtam az orrát és ráültem a derekára.
-Neked is jó reggelt!- mosolygott, majd lehúzott magához, hogy meg tudjon csókolni. De óvatlan voltam, és így most ő ült rajtam.
-Azért a csók még jár?- kérdeztem szomorkás arccal, ezért lehajolt és megcsókolt.- Mindjárt jobb.
Mikor ledőlt mellém az ágyba, fél karral magához ölelt, a fejét az enyémre hajtva, én pedig az ujjammal mintákat rajzoltam a felsőtestére.
-Akkor mi most... járunk?- kérdezte a plafont bámulva.
-Szeretnéd?- kérdeztem mosolyogva.
-El sem tudod hinni, mennyire- mikor felnéztem rá, szemei vággyal csillogtak.
Már éppen válaszolni akartam, amikor 4 idegbeteg fiú és 3 szintén nem jobb álapotban lévő lány rontott be a szobába.
-Jön a baba!- üvöltött Louis és a többiekkel együtt az ágyba vetette magát. Mikor már a hasamat kezdte simogatni és hozzászorította a fülét röhögve csaptam rá.
-Nyugi! Nem feküdtünk le!-nevettem.
-Nem úgy tűnik- nézett az ágyra Zayn.
-Jóó, de nem úgy! Nem egymással!- ráztam a fejem.
-Nekem még ez sem passzol- rázta a fejét Aby.
-Nem szeretkeztünk- jelentette ki Liam, ami valljuk be, így hangosan elég viccesen hangzik.
Mikor végre kifetrengték magukat a többiek, Bia megkérdezte.
-És akkor ti most már együtt vagytok? Mármint jártok?
Mosolyogva néztem Liamre, aki várakozóan tekintett rám.
-Igen, tekinthetjük hivatalosnak.